Hirdetés

Újraírt közterek

Placemaking itthon és a világban.

Élhető és szerethető – ennyit várunk ma azoktól a terektől, ahol együtt a mindennapjainkat éljük. Olyan nagy dolog? Korántsem, sőt mondhatni alapvető. Akkor a placemaking – azaz helyteremtés – divatos fogalma pusztán a cső végén találta meg a lukat? Hisz aligha hihető, hogy a régebbi korok emberei ne erre vágytak volna. Természetes ösztön az élettér személyre, közösségre, a használók igényeire szabása, és működött is évszázadokon, évezredeken keresztül, ahogy azt az építészettörténet példái mutatják: az ókori agorák, reneszánsz piazzák, az ipari társadalom nagyvárosainak utcái, terei és kávéházai, sőt egy falusi kocsma és környéke mind kivétel nélkül megfelelnek a „jó hely” kritériumának.
 

Valyo - Árasztó part, Budapest

 
Valami mégis megváltozott, ha nem csak a szakkifejezés, de egy direkt erre szakosodott civil társaság is létrejött már a 20. század hetvenes éveinek közepén, persze az USA-ban. Az 1975-ben létrejött Project for Public Spaces (Projekt a Közterekért – PPS) elnevezésű civil szervezet legfontosabb tevékenysége a jó közterek, közösségi terek és helyek kialakításával kapcsolatos kutatás, tanácsadás, a legjobb gyakorlatok megosztása. Az előzményeket még a hatvanas években teremtették meg Jane Jacobs és William H. Whyte tanulmányai. Utóbbi azt vizsgálta New Yorkban a The Street Life Project keretében, hogyan lehet érzékeny, jól működő, az emberek által szívesen használt köztereket létrehozni. Eredményeit a The social life of small urban spaces (A kisvárosi terek társas élete) című könyvben és dokumentumfilmben foglalta össze.

 

Undefined Playground - B.U.S Architecture. Fotó: kyung Roh

Itt van helye a placemaking filozófiáját megalapozó különbségtételnek a place és space között. Angolul mindkettő helyet, teret jelent, de míg a space elvont, mondhatni üres tartalommal bír, addig a place az élettel megtöltött teret jelenti. Abban, hogy ezt a 21. században már tudatosan, szakemberek közreműködésével kell létrehozni nagy és kisvárosban egyaránt, sok tényező – szociológiai, pszichológiai, társadalmi – játszik szerepet. Mi most csak az építészet felelősségét firtatjuk, és kétségtelen, hogy a modernizmus spekulatív alapokon nyugvó jobbítási szándéka hozzájárult a spontán térhasználati szokások megroggyanásához. A klasszikus modern tervezői racionálisan felmérték, mire van szükség az egészséges élethez, és ebből vezették le az épített környezettel szemben támasztott követelményeket. Ennek alapján épültek a nagyvárosi nyomornegyedekhez és szobakonyhákhoz képest valóban minőségi életet kínáló otthonok és lakótelepek, valami azonban menet közben elveszett. 

 

Felüljáró alatti tér visszafoglalása Mumbaiban


A lakótelepek esetében érdemes mélyebbre ásni – itt most nem tesszük meg – mert azok a gyakorlatban is megvalósítottak számos olyan fogást, amitől elvben a közterek jól működhetnek: árkádok, átjárók, sok zöld, közös használatú terek, szolgáltatások – mégis nagyjából kudarc lett a vége, és nem csak a kétes esztétika miatt. Mintha eltűnt volna a szerves kapcsolat az épített terek, és az őket lakó társadalom térhasználati szokásai között. A 20. század végére aztán az is kiderült, hogy elemeire esett szét a társadalom, miközben az individuumok mohón áhítják a fizikai kapcsolatot, amit a virtuális háló sem tud pótolni. Fókuszba került a közterek újratervezése, eleinte csak a formák, majd a mögöttes tartalom, pszichés hatás, társadalmi hozzáadott érték vonatkozásában. A jó közterek kialakítása szakterületté vált, amelyet építészek, tájépítészek, designerek, pszichológusok és szociológusok munkája támogat.

 

Air Square - mobil városi tárgy. Terv: KogaaRodar - mobilház hajléktalanok számára. Terv: Andrés & José Álvarez

 

A hangsúly pedig a részvételen van: a placemaking lényege - ami megkülönbözteti a lelkiismeretes építészeti tervezéstől – az, hogy célja szerint a terek kialakításában az azt használó egyének és a közösség is aktívan részt vesz. A PPS szervezet ún. placemaking műhelyeket működtet, amelyek segítik a közösségeket, hogy élhető, szerethető, használható közösségi tereket hozzanak létre új vagy újjáélesztett térként. A legfontosabb tanulságokat kedves grafikájú placemaking kisokosban foglalták össze. 
 

Érdemes megjegyezni a placemaking 11 alapelvét, amelyet a PPS deklarált: 

1. A közösség tudja, mit akar, konzultálj velük!
2. Helyet alkoss, ne dizájnt!
3. Keress partnereket!
4. Ne lepődj meg, ha sokszor azt hallod: ez kizárt…
5. Legyen víziód!
6. Néha akkor jutsz a legtöbbre, ha csak figyelsz.
7. A forma a funkciót segítse.
8. Három jobb, mint egy – az elemek erősíthetik egymást!
9. Haladj kis lépésekben, tapasztalj, kísérletezz – olcsóbb, könnyebb, gyorsabb!
10. Nem a pénzen múlik!
11. Olyan nincs, hogy kész vagy - sosincs vége…

 

 

A mára már 50 USA-tagállamban és 43 országban működő PPS szervezet magára a köztereket megújító folyamatra az 1990-es évek közepe óta használja tudatosan a placemaking, magyarul nagyjából „helyteremtés”-nek fordítható, ám a legritkább esetben lefordított kifejezést. 
 

„Camera obscura” Esztergomban a Duna partján. A Paradigma Ariadné installációja

Nem csak a magyar terminus hiányzik, a hazai gyakorlat sem bővelkedik példákban – egyelőre. A tervező és társszakmák tudatában azonban már hangsúlyosan jelen van, mint az urbanisztikában megkerülhetetlen fogalom; legutóbbi fejlemény a Kortárs Építészeti Központ közreműködésével nyár elején lezajlott első Placemaking Days Budapest programsorozat. Az Európai Bizottság által indított, Új Európai Bauhaus (NEB) Fesztivál társrendezvényeként és a Budapest Design Week kísérő eseményeként nemzetközi részvétellel megvalósult előadások és workshopok többek között a Duna-part újjáélesztésére fókuszáltak.

 

Beton workshop, közösségi grillező, Gellért térGördeszkapark a Petőfi híd alatt, Boráros tér


Való igaz, hogy a hazai gyakorlatban adja magát a fővárost és az egész országot két markáns térfélre osztó folyó partjainak birtokba vétele. Számtalan európai város – Ljubljana, Bécs, sőt Varsó is – előttünk járnak ebben. A magyarországi placemaking specialistájának minden bizonnyal a VALYO – Város és Folyó Egyesület számít, évek óta töltenek meg élettel kisebb nagyobb folyóparti területeket Budapesten. Épp az előző hétvégén zárt a Budai Alsó névre hallgató projektjük, ahol a névben illetett rakparton élhették át a fővárosiak, milyen lenne, ha a rakpartokon nem az autóforgalom hömpölyögne. El ne feledjük, a köztérhasználat/kihasználatlanság vonatkozásában kulcstényező a mobilitási szokások radikális megváltozása. Az évezredekben mérhető gyalogos érában magától értetődő volt a megállás, szóba állás a velünk együtt gyaloglókkal – autóban száguldva ez elképzelhetetlen. A közterek rehabilitálásának feltétele a lassulás, a gyalogos közlekedés örömének visszahódítása.

 

Strand a Visztula partján Varsóban

A budai alsó rakpart mint autóútA Budai Alsó a Valyo szerint

 

A VALYO sikeres rakpartfoglalásai rámutatnak a placemaking alapvető vonására: a helyteremtés ereje ugyanis abban áll, hogy nemcsak az adott tér megújításának folyamatát, de cselekvést is jelöl, amely egy adott hely (tér) használatától elválaszthatatlan. „Hely” akkor születik, ha társas, közösségi eseményt foglal magába és fordítva; esemény köré épül.
 



Ennek legmeggyőzőbb itthoni példája a Szabihíd befoglalása volt, amely első évben a felújítást megelőző lezárása után spontán alapokról indult, egy évvel később már moderált formában valósult meg, és a budapestiek valódi nyárünnepévé vált. Nevéhez híven a szabadság metaforája lett, gyereken kívül mindent csináltak a budapestiek a néhány nyári hét alatt, jógától a táncon át a vacsoráig. És miért ne tették volna? A placemaking lényege annak tudatosítása, hogy a terek értünk vannak, és a megszokottól eltérően is kiválóan használhatók, persze a közösségi szabályok betartásával. Fura módon sem a zsúfoltság, sem a szabadság nem eredményezett atrocitásokat, míg szabályozott helyzetekben erre sokkal több a példa. 


Presser Gábor közösségi zongorán játszik a Fény utcai piacon


A placemaking másik kedvelt terepe a zsúfolt lakónegyedek, lakótelepek, tömbök tereinek közösségi birtokba vétele, de igazából ide sorolható minden olyan helyszín, ahol egyszerre sok ember fordul meg - iskola, pláza, pályaudvar, vagy akár a metró. A bevezetőben idézett Whyte szerint az embereket elsősorban a többiek jelenléte vonzza egy köztérre. Amikor Presser Gábor a Fény utcai piacra önkormányzatilag kihelyezett zongorán játszik, és sokan körbeállják, az már az én felfogásom szerint placemaking, ahogy a belső udvarokban tartott házi koncert vagy grillezés is.

udvar a covid idejénudvari koncert a Fesztiválzenekarral a covid idején
lakótelepi kert Békásmegyerenközösségi homokozás Bécsben

 

Ugyanígy placemakingnek tekinthető az a sokfelé terjedő gyakorlat, hogy apró nyilvános könyvtárakat helyeznek el utcákon – én legutóbb a világvárosnak semmiképp sem mondható Diósjenőn, egy elhagyott telefonfülkében bukkantam ilyenre. A példa azt is jól mutatja, hogy apró beavatkozásokkal is lehet eredményt elérni, viszont a szaktudással bíró külső beavatkozás elengedhetetlen.

 

fülke-könyvtár New Yorkbanfülke-könyvtár Nagymaroson

 

A 2012-es Velence Építészeti Biennálén, ahol a hívószó a Common Ground, azaz közös alap volt, az Arany Oroszlánt az Urban-Think Tank nyerte, akik egy éven át figyelték és dokumentálták egy soha be nem fejezett caracas-i magasház, a Torre David spontán lakásfoglalóinak életét, majd olyan beavatkozásokat javasoltak, amivel a spontán létrejött közösség még erősebbé válhatna. 

 

Torre David, Caracas, Venezuela. Fotó: Iwan Baan


Persze a bottom-up kezdeményezéseket szeretjük, de Magyarországon vagyunk, érkezhet a késztetés felülről is. A nemrég a Második kerületi Önkormányzat és urbanista szakértők által indított Margit-negyed programban események, üres üzlethelyiségek kiadása, zöldítés együttesen célozzák a megújulást, amit azonban csak az itt lakók aktív részvétele tud majd életre kelteni – kíváncsian várom, hisz hatvan éve lakom itt, és még emlékszem, amikor kevesebb autó és több élet töltötte meg a körutat.

 

A Margit-negyed nappalija

Sokszor egy-egy művészeti projekt az indukátora a helyek újraírásának, építészet, környezettervezés és művészet között a határ elmosódik. Össznépi játékról van szó tehát, ahol tervezők és laikusok együtt hoznak létre élettel teli települési környezetet.

 

Veszprém, Haszkovo lakótelep, színes installációk Aldo Rossi ihletése nyomán. Terv: Paradigma Ariadné

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Éljük meg a várost!

Éljük meg a várost!

Placemaking a Goldberger Design Districtben.

Újraírt közterek

Újraírt közterek

Placemaking itthon és a világban.

Ufó a városban

Ufó a városban

A KOGAA stúdió szellemes szerkezete a kihasználatlan városi tereket varázsolja élhetővé.

Nincs találat!

Hirdetés