Hirdetés

Szuper játszóterek az ország minden részében

Gyerekek a városban című sorozatunk következő részében az S-TÉR Kft. játszóterei közül válogatunk.

Nincs is jobb elfoglaltság a gyerekekkel, mint játszótérre menni, hiszen egy átgondoltan megtervezett játszótér minden korosztály számára kínál elfoglaltságot. Összeállításunkban a játszóterek tervezésével és kivitelezésével több mint húsz éve foglalkozó S-TÉR Kft. munkái közül válogatunk, akik vallják, hogy a jó városi környezetnek a jól megalkotott játszótér is része. 

„Nagyon szeretjük, ha a játszótérnek van tematikája és esetleg üzenete is, ami által a gyerekek számára is beazonosíthatóvá válik” – mondja Sándor Tamás okleveles tájépítészmérnök, az S-TÉR Kft. tulajdonosa, ügyvezetője.

A tatabányai Május 1. park Bányász játszóterét biztos minden gyerek és szülő megjegyzi, hiszen a bányászat tematikája nem sok játszótéren jelenik meg. Nem véletlen azonban, hogy a tatabányaiak ezt a motívumot szerették volna viszontlátni a játszóterükön, a város ugyanis jelentős bányász múlttal rendelkezik. A tervezők egy kis bányászfalut építettek fel, és a játékokon olyan elemeket jelenítettek meg, mint a csillék vagy a bányalift, de ércekkel kirakott mászófal és rugós szénkockák is várják a gyerekeket.
 


Aki nyáron a Balaton déli partján üdül, annak kihagyhatatlan a siófoki Ezüstpart Játszótér, mely nemcsak kialakítása, hanem elhelyezkedése miatt is vonzó a családok számára, ugyanis közvetlenül a vízparton található. Ennek megfelelően a játszótéri elemek a víz tematikája köré épülnek: a központi elem egy félbetört hajó, mely két része között egy árboc-mászóka emelkedik ki a biztonságos, gumiburkolatú „habok” közül. A játszótéren a mai trendeknek megfelelően süllyesztett trambulin is várja a gyerekeket, de a klasszikus csúszda, hinta és homokozó is rendelkezésre áll, csak úgy, mint egy mászófal, melyen a hajó kormánykerekéhez lehet feljutni. A játszóteret parkosított zöldterület övezi, ahová díszfüveket és vízimitátor évelő növényeket telepítettek a tájépítészek.
 


A harkányi Zsigmond sétány játszótere is csodás természeti környezetben található, a város központjában, egy ősparkban. A hatalmas fák árnyékában fekvő játékok három korcsoportot várnak, az egészen piciktől a kamaszokig mindenki megtalálja a számára izgalmas elemeket. A játékok a környezetre reflektálva diszkrét megjelenésűek. A manapság népszerű hálós eszközök nagy teret kapnak, a helyszín leglátványosabb eleme is egy több, mint hét méter magas, csőcsúszdával kombinált egyedi mászóháló. A játszóteret elhagyva érdemes körbesétálni a parkban, ahol a gazdag növényvilág egy tanösvény által is megismerhető. 
 


A repülés és repülőgépek iránt érdeklődő gyerekek biztos nagy élvezettel veszik birtokba a szolnoki RepTár Játszóteret, mely Magyarország legnagyobb hadirepülő emlékparkjának tematikájához kapcsolódik: a gyerekek helikoptert és repülőgépet formázó játékokat „irányíthatnak” a játszótér kifutópályájára. Míg a kisebbeket a repülős tematikájú rugósjátékok és a klasszikus hinta várja, addig a nagyobbak biztos nem állnak meg a hálós játékok legtetejéig.
 


Végül a főváros Olimpia parkjában található játszótérre invitáljuk a különleges játszóterek kedvelőit. A Duna partján található játszótér két folyami hajó történetére hívja fel a figyelmet.

„A Lajta és a Maros voltak Európa első folyami monitor hajói. A Lajta ma is ott áll a Dunán, múzeumként működik. Testvérhajója, a Maros viszont megsemmisült. Így „ezt” a hajót helyeztük el a játszótéren, hogy a Lajtának ismét legyen testvére. Tehát nem véletlenül került erre a játszótérre pont ez a hajó. Ennek történetéről egy információs táblát is kihelyeztünk” – meséli Sándor Tamás.

A 15 méter hosszú hajó egy komplex játszótéri elem mászókarendszerrel, hálós elemekkel és csúszdával ellátva.
 


Bármerre is járjunk az országban, biztos találunk olyan játszóteret, mely a gyerekeknek és remélhetőleg a szülőknek is kedvére való. Ahogy Sándor Tamás mondja, „a világ egyik legjobb dolga játszótereket tervezni és építeni”. Ennél talán már csak használni jobb a játszótereket.
 

A sorozat szakmai partnere az S-TÉR Kft.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szuper játszóterek az ország minden részében

Szuper játszóterek az ország minden részében

Gyerekek a városban című sorozatunk következő részében az S-TÉR Kft. játszóterei közül válogatunk.

„A világ egyik legjobb dolga játszótereket tervezni”

„A világ egyik legjobb dolga játszótereket tervezni”

Beszélgetés Sándor Tamás okleveles tájépítészmérnökkel.

Gyerekek a városban

Gyerekek a városban

„Hallhatóvá szeretnénk tenni a fiatalok hangját” – az Ifjúság Európai Éve és az épített környezet kapcsolata. Új sorozat az OCTOGON online-on!
 

Nincs találat!

Hirdetés