Hirdetés

Hétköznapi tárgyak is előkerültek a várban zajló régészeti feltárásokon.

A budai Várban zajló építkezések során előkerülő leletekről rendszeresen beszámolunk, március elején például egy feltehetően Zsigmond-kori kutat és ritkaságnak számító kerámiákat találtak a régészek. A napokban újabb leletek kerültek elő: ezúttal hétköznapi tárgyak a századforduló idejéről.

Közel száz helyen végeznek régészeti feltárásokat a Várkapitányság, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei a várfalak mentén, ilyen átfogó kutatás még soha nem volt ezen a területen – írja a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala, megjegyezve, hogy a munkát a leromlott állapotú várfalak felújításának előkészítése során végzik. 

„Korábban már megmutattuk, hogy a régészek más értékes leletek mellett megtalálták Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobrát, rábukkantak római kori érmére, és egy 17. századi gyűrűre is.

A szakemberek azonban olyan hétköznapi tárgyakat is találtak, amelyek vélhetően a hauszmanni építkezések során kerültek a föld alá. Ilyen például egy csontból készült fogkefenyél, vagy az a 19. század végi játékzseton, amellyel valószínűleg az itt lakók vagy az ide látogatók játszottak.

Ebben az időszakban igen elterjedtek voltak a játékzsetonok, amelyek fejoldalán változatos ábrázolások voltak láthatók, mint például medve, hattyú, vagy a régészeti kutatás során megtalált zsetonon lévő angyalfej.”

A feltárás még több hónapig tart, így minden bizonnyal újabb izgalmas leletek kerülnek majd elő a várfalak környékéről.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Szent István mellszobra, az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója, lélegzetelállító csillárok és falikarok.

Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója

Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója

A Nemzeti Hauszmann Program keretében eredeti állapotában építik újjá a palotát.

Kényelem és költséghatékonyság az Ytong építési megoldásaival

Kényelem és költséghatékonyság az Ytong építési megoldásaival

Sosem volt ilyen egyszerű, gyors és stresszmentes az építkezés.

Hirdetés