Bob Dylan életének és karrierjének pályáján vezeti végig a látogatót a Bob Dylan Center Oklahomában.

Az Olson Kundig tervezőiroda az ausztrál partok után a kiállítások szervezésében szerzett jártasságát tárja elénk a tulsa-i Bob Dylan Center tömbjével. A közel 250 főt foglalkoztató stúdiónak ezúttal 100 éves falak közé, egy korábban papírgyárnak otthont adó épületbe kellett a természetes és épített környezetet egyensúlyba állító, jellegzetes világát becsempésznie. A projekt építészete kisebb energiát igényelt, így az iroda Tom Kundig és Alan Maskin vezetésével a híres zenész tárlatának megtervezésére is koncentrálhatott.
 

 

A projekt a George Kaiser Family Foundation tulajdonában álló mintegy 100.000 ismert és kevésbé ismert, esetleg mindeddig fel sem lelt, archivált tárgyon keresztül meséli el Bob Dylan történetét. Az 59 Productionnel közösen szerkesztett kiállítás számos, a zenész alkotói folyamatát szemléltető emléket, kézzel írt, vagy gépelt, a helyesírástól független, áthúzott soroktól hemzsegő, pecsétes jegyzetet mutat be.

 

 

Alan Maskin elmondása szerint még a rendelkezésükre álló hatalmas és személyes dokumentumhalmaz ellenére is kihívás volt egy olyan titokzatos személyiséget hitelesen bemutatni, mint amilyen Bob Dylané. „Minden interjúban megtagadta, hogy magáról beszéljen. Kitalált dolgokat, hozzáköltött a valós történetekhez, és mindezt helyénvalónak találta. (…) Ezt a hozzáállását pedig különböző filmekkel (például a Rolling Thunder Revue: A Bob Dylan Story Martin Scorsese-től, vagy az I’m not there) illusztrálták” – mondta el Maskin.

 

 

Az Olson Kundignál odafigyeltek arra, hogy a tégla gyárépület megőrizze eredeti hangulatát, a Bob Dylan Center hatásos homlokzati festményével mégis kitűnik a tulsa-i városképből. A gigantikus alkotást Erik T. Burke Jerry Schatzberg 1965-ös, 8.5”x11” méretű fotóritkasága alapján, festékszóró sprayvel készítette el.

 

 

Az épület belsejében lévő kiállítás kapcsán a tervezők a látogatók különböző csoportjaira „Skimmers, Swimmers, and Divers” („Elsuhanók, Úszók és Merülők”) felosztásban gondoltak. „Az Elsuhanók nagyon gyorsak, felületes élményt szereznek. Az Úszók már kissé jobban ismerik a zenész számait, és bizonyos dolgok vonzzák is őket – nagyjából egy órán át böngésznek. A Búvárok igazi fanatikusok, mondhatni ún. dylanológusok, mindenkinél többet tudnak Dylanről. Számukra igazi ritkaságokat, vagy soha nem látott dolgokat kellett felsorakoztatnunk” – magyarázta Maskin.

 

 

A Bob Dylan Center az ikonikus rocksztár életét egyfajta példaként állítja a látogatók elé. „Olyan érdekes az élete (Bob Dylan-é), és számos, az átlagemberek esetében is felbukkanó aspektussal bír, amiből az egyes személyek meríthetnek, és egyedi tapasztalattal gazdagodhatnak” – summázza Alan Maskin Bob Dylan életművét és a kiállítás koncepcióját. Már csak el kell látogatnunk Tulsába, hogy erről mi magunk is meggyőződhessünk.

 

 

Olson Kundig | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: designboom

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mindent Dylanről

Mindent Dylanről

Bob Dylan életének és karrierjének pályáján vezeti végig a látogatót a Bob Dylan Center Oklahomában.

Design – Üzlet – Jóllét

Design – Üzlet – Jóllét

Beszélgetés a Manooi és az Onyx Műhely vezetőivel június 29-én, a Design Világnapján.

Ami változik, és ami örök

Ami változik, és ami örök

Aliga emlékezete.

Hirdetés