Fényjátékkal fejezték ki hálájukat a mentésben résztvevőknek. 

Megható gesztussal emlékezett meg a Sydney-i Operaház az ausztrál tűzvész károsultjairól és az oltást segítőkről: január 11-én kivilágították az épületet, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat az érintettekkel, illetve hogy megköszönjék az oltásban részt vevő mentőegységek és az önkéntesek munkáját. A vitorlákon megjelenített képeken egymást átölelő tűzoltók és egy kézzel készített tábla látható, "Köszönjük, tűzoltók!" felirattal.

Fotó: Ken Leanfore

A szeptember óta tomboló bozóttüzek mintegy kétezer otthont semmisítettek meg, több mint 10 millió hektár földet perzseltek fel, és még nem látszik a vége. Kröel-Dulay György, az MTA ökológusa szerint egy átmeneti enyhülés után újra súlyosbodhat a helyzet, ugyanis hagyományosan az év első két hónapjában kapnak lángra a bozótosok Ausztráliában. Ausztrál jelentések szerint a 2019-es év volt a legmelegebb és legszárazabb év az ország történetében, az eddig nedves erdők kiszáradtak és lángra kaphattak, ez okozza a mostani brutális méretű katasztrófát.

Forrás: Facebook




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

"Köszönjük, Tűzoltók!" - üzenték a Sydney-i Operaház vitorlái

Fényjátékkal fejezték ki hálájukat a mentésben résztvevőknek. 

SIMES Pivot, a multifunkcionális kültéri reflektor

SIMES Pivot, a multifunkcionális kültéri reflektor

Nemcsak a sugárzási szög, de a lámpatest iránya is egyszerűen beállítható.

Speciális holografikus audio teret alakít ki maga körül ez a hangfal

Speciális holografikus audio teret alakít ki maga körül ez a hangfal

A hangszórónak jelentős térfogatmennyiségre van szüksége, innen jött a szoborszerű formája.

Hirdetés