Hirdetés

Ismét jelentkezhetsz a DECODE pályázatra

Egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára.

Hirdetés

2020. október 22-ig várja fiatal építészek és művészek pályázatait a DECODE – The Space for ARTHITECTURE, melynek összdíjazása idén nettó 1,2 millió forint. A beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján 2020. november 12-18-ig kiállítás nyílik a Faur Zsófi Galériában. A november 11-i ünnepélyes díjátadó és a kiállítás idén, a járványügyi helyzetre tekintettel, a virtuális térben is követhető lesz.

A DECODE egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára. Az eseménysor célja, hogy szorosabbra fűzze a társművészeti ágak közti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.

BORD Építész Stúdió 2018-ban alapította a díjat, melyet 2020-ban harmadszorra hirdet meg, immár a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány szervezésében. A DECODE jelentése számukra az alkotásaikba kódként beépített történetek visszafejtése, amelyeket megbízóikkal és alkotótársaikkal közösen írtak.

A globalizáció eredménye a standardizálás, minden országban ugyanazok a termékek vannak a polcokon, cégkultúrák válnak egységessé, és ha környezetünket megnézzük, akkor érzékelhető ez az újonnan születő épületeknél is. Hisznek a funkcionális, de karakteres és kreatív épületekben, ezért a koncepcionális tervezés jelentőségét kiemelendő született meg a DECODE kiállítás gondolata.

A BORD Építész Stúdió, mint a díj alapítója tehát idén is pályázat útján keresi kiállító partnereiket építészet, valamint vizuális és alkalmazott művészetek területéről. A kiíró olyan pályázati anyagokat vár, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy megmutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó történeteket és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket.

A tavalyi kiállításon zsúfolásig megtelt a Faur Zsófi Galéria – Fotó: Kerekes Zoltán
 
Pályázhat minden 18-35 év közötti, magyar vagy külföldi felsőfokú, művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész vagy vizuális és alkalmazott művész (designer, képző-, ipar-, új média-, video- és fotóművész). A kiíró csapatok pályázatát is befogadja, kimondottan üdvözli, ha a két pályázati kategóriából vegyes csapatok állnak össze és együtt indulnak. Vegyes csapatok esetén a pályamű csak egy, a csapat által választott kategóriába nevezhető.
 
A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafájl formájában kell benyújtani. A médiafájl részét képezheti slideshow, animáció, film, terv, képek, stop-motion, kézi vagy digitális technikával készült ábrák, rajzok, feliratok, hang zene, narráció stb. A prezentációt kiegészítheti makett, illetve tárgyi művészeti alkotás is, amelyet a díjazottaknak lehetőségük lesz kiállítani.
 
A díj népszerűségét is jelzi, hogy támogató partnereknek köszönhetően az idei évben az összdíjazás együttesen a két kategóriában nettó 1,2 millió forintra emelkedett. Idén az esemény kiemelt támogatója a PERI Kft. és a BE LIGHT!, médiapartnere pedig az Octogon magazin lesz. További támogatói között szerepel a Magyar Építő Zrt., az Alukoenigstahl Kft. és a Szinorg Universal Zrt.is.
 
Regisztrálni október 18-ig kell a decode@bordstudio.hu e-mail címen, a pályázatokat október 22-én déli 12 óráig lehet a regisztrációra érkező válasz emailben ismertetett feltöltési útmutató szerint leadni.

  
A beadott pályázati műveket szakmai zsűri bírálja el, és választja ki a BORD és a BORD által kiválasztott meglepetés projekt mellé kiállítandó, kategóriánként egy-egy „Fődíj”-ban és két-két  „Igéretes Projekt” díjban részesülő alkotásokat, valamint egy különdíjas pályaművet.
 
A szakmai zsűri tagjai:

  • Bordás Péter, BORD Építész Stúdió, alapító, zsűrielnök
  • Dr. Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár
  • Dr. Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet, egyetemi tanár és megbízott dékán
  • Golda János, Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész
  • Kálmán Borbála, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, kurátor, művészettörténész
  • Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, Artlocator applikáció és Artlocator Magazin, alapító
  • Dr. Kukla Krisztián, az Art Quartet Budapest művészeti vezetője

A DECODE nyerteseit 2020. november 11-én, 18:00 órakor hirdetik ki a Faur Zsófi Galériában megrendezendő kiállítás megnyitón a Budapest XI. Bartók Béla út 25. szám alatt. A díjátadót és kiállítás megnyitót a járványügyi szabályzások ismeretében rendezik meg, kiemelten ügyelve egymás egészségére. Ezért az ünnepélyes díjátadó és kiállítás megnyitó létszámát a helyszínen maximalizálják, ugyanakkor az eseményt a virtuális térbe emelik. Ez azt jelenti, hogy az ünnepélyes díjátó és megnyitó esemény közvetített formában élőben követhető és visszanézhető lesz.
 
A beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján kiállítás nyílik, amely 2020. november 12-18 között lesz megtekinthető a Faur Zsófi Galériában. A kiállítás egy-egy napot egy-egy díjazottnak szentel, akik ezen a napon személyesen fogadják az érdeklődőket és mesélnek az alkotásukról. A kiállítás, már az esemény hetében, virtuális séta keretében is elérhető lesz és bejárható a megnyitót követő egy teljes éven keresztül.
 
A program részeként a díjazottaknak továbbá lehetőségük lesz gondolataik, inspirációik kifejtésére egy kerekasztal esemény vagy egyéni interjúk formájában. A kerekasztalbeszélgetés és/vagy az interjúk a mindenkori járványügyi szabályzások ismeretében lesznek megszervezve.
 
A részletes kiírást eléritek a BORD Építész Stúdió honlapján is. Kövessétek a DECODE-ot Facebook és Instagram felületein is. Az előző évi pályaműveket, valamint a projekt werkfilmjét a DECODE ARTHITECTURE YouTube csatornán nézhetitek meg.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Idén először hirdetik meg a klímabarát díjat

Idén először hirdetik meg a klímabarát díjat

Minden magyarországi települési önkormányzat pályázhat.

Pavilon és térplasztika fiatal designerektől

Pavilon és térplasztika fiatal designerektől

A MOL Campusszal kapcsolatban kiírt pályázatok eredményei.

Megvannak a RELOAD pályázat győztesei

Megvannak a RELOAD pályázat győztesei

A hallgatók az Alföldi átmeneti szálló újragondolásáról ötleteltek.

Hirdetés