Cseh tervező döngölt földből épített nyaralókat Costa Ricában.

A globalizmust folyton szidjuk, pedig ha megfelelően kezeljük, értéket teremt. A cseh Formafatal iroda tervezője, Dagmar Štěpánová megépítette az első döngölt föld falszerkezetű házat Costa Ricán, helyi anyagból, addig ott ismeretlen technológiával. A munkába brazíliai szakértőket vont be, a berendezés darabjai részben egyedi, helyben készült bútorok, részben a nemzetközi design termékei. 
 

 

A meredek hegyfokon, a dzsungel ölelésében két, első pillantásra szerénynek tűnő házikó épült, egymástól alig 12 méter távolságra, hasonló technológiával és elvek mentén, mégis különböző atmoszférával. A színekben kifejeződő különbséget az építési helyszínek eltérő aurája indokolta, amelyet a tervező a jin-jang foglamával írt le. A Jáspis Házban a női minőség, a tenger és az ég energiája köszön vissza a homokszín árnyalataival. A Nefrit Villában a föld és a buja dzsungel erejét jeleníti meg a betonpadló vörös terracotta színe. (Ez némileg ellentétben áll a jin-jang hagyományos keleti felfogásával, miszerint az Ég a férfias/jang minőséget, a Föld pedig a női/jin minőséget képviseli – a szerk.)

 

 

A szándékosan minimalista házak hangsúlyozottan egyenes vonalai éles ellentétben állnak a környező, organikusan burjánzó vegetációval, ugyanakkor a házak anyagukban és működésükben abszolút környezetbarát módon fenntarthatók. A villákat átmeneti használatra tervezték, az alaprajzok ennek megfelelők: mindent tudnak, ami a kényelemhez kell, de nincs semmi felesleges. Az épületek a pazar kilátásra tájoltak, hátulról megközelítve, belépéskor szerénynek tűnnek, fokozatosan tárul fel a nagy truváj, a lélegzetelállítóan színpadias panoráma.

 

 

Az építészeti-belsőépítészeti koncepció alapja az anyagok és szerkezet – döngölt föld, látszó beton, acél gerendák és koszorú – őszinte jelenléte. A panoráma felé nagyméretű, keret nélküli üvegfalak nyílnak, a fix és eltolható elemek a mennyezetbe süllyesztett hornyokba építettek. Hasonló megoldással készült a világítás és a szúnyoghálók rendszere. A padlóra csúszásmentes cementesztrich burkolat került, a beépített bútorokon és a falakon az esztrich felület finom csiszolást kapott. Az anyagválasztást Costa Rica időjárása, a magas páratartalom indokolta. A földszerkezetek kivitelezésében a Terra Compacta brazil iroda munkatársa, Daniel Mantovani nyújtott segítséget, aki betanította, tanácsokkal látta el a helyi munkaerőt. 

A minimalista felfogás a belső terekben is érvényesül. Ajtók csak a vizes helyiségeken vannak, egyben a bútorzat szerepét is betöltve. A berendezés egy része helyben öntött beton, a belga design studio, a Bram Vanderbeke által inspirált bútorzat mellé eredeti megjelenésű designtermékeket választottak. A 300 méterrel a tenger szintje fölött lebegő villák a dzsugel ölelésében tökéletes lehetőséget nyújtanak arra, hogy a természettel harmóniában pihenjen a civilizáció megfáradt vándora.

 

Stúdió: Formafatal | web | facebook | Instagram
Tervező: Dagmar Štěpánová
Megrendelő: Dagmar Štěpánová és Karel Vančura 
Projekt helyszíne: Playa Hermosa, OSA Uvita – Bahia Ballena, Puntarenas
A projekt országa: Costa Rica
Befejezés éve: 2022
Beépített terület: 190 m² / 95 m2 villánként
Bruttó alapterület: 180 m² / 90 m2 villánként
Használható alapterület: 180 m² / 90 m2 villánként
Fotók: BoysPlayNice

Együttműködő:
Döngölt földfalak:
Terra Compacta [Daniel Mantovani]

 

Forrás: Linka

 

További rajzok és képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Föld és víz jegyében

Föld és víz jegyében

Cseh tervező döngölt földből épített nyaralókat Costa Ricában.

Ház a sziklák fölött

Ház a sziklák fölött

Tradíciót követő kortárs villa Mallorcán a szlovák beef architekti irodából.

A templom, amelyben még az ablakokat is elrejtették, hogy teljes legyen az elvonulás

A templom, amelyben még az ablakokat is elrejtették, hogy teljes legyen az elvonulás

Az Atelier Štěpán azért választotta a kört meghatározó formaként, mert az az örökkévalóság vallási szimbóluma.

Hirdetés