„Fémlemezfedések az építészetben” – a PREFA 2020. és 2021. évi építész és építészhallgatói pályázatainak eredményei.

Átadták a PREFA 2020. és 2021. évben Fémlemezfedések az építészetben mottóval meghirdetett országos versenypályázata díjait. A két pályázatra összesen 34 mű érkezett és ezek közül kilencet díjazott a zsűri. A legjobbakat bemutató összevont eredményhirdetést online is közvetítették az érdeklődőknek.

Az alumínium tetőfedő és homlokzatburkolati rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglakozó PREFA Hungária Kft. a pályázattal a minőségi fémlemezfedések és burkolatok széleskörű és időtálló felhasználását díjazza és mutatja be évente, immáron hetedik alkalommal. A két évben összesen 34 pályamű érkezett az építész és építészhallgatói kategóriában. Ezek jól példázzák a fémlemezfedések és burkolatok változatos, praktikus és térhez illeszkedő felhasználási lehetőségeit. A két év összevont díjátadó ünnepségen a zsűri összesen kilenc díjat osztott ki.

A pályázati anyagok értékelésére 2020-ban és 2021-ben résztvevő zsűri tagjai
●    Erő Zoltán, Budapest főépítésze, okl. építészmérnök, vezető tervező
●    Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja
●    Horváth Sándor, egyetemi adjunktus, BME Épületszerkezeti Tanszék
●    Ráday Mihály, elnök, Budapesti Városvédő Egyesület
●    Nemere Judit, építőmérnök, ügyvezető igazgató, PREFA Hungária Kft. 

 

Nemere Judit, a PREFA ügyvezető igazgatója

A gyakorló építészek megvalósult vagy tervezés alatt álló, műemlék vagy modern, köz- vagy lakóépülettel pályázhattak, amely PREFA anyaggal fedett vagy burkolt. Nemere Judit, a PREFA ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta:

„Az alumínium már az 1850-es évektől elérhető anyag volt az építőipar számára, és számtalan külföldi példa mutatja alkalmazását műemlékeken is. Magyarországon mégis hosszú évek kitartó munkájának eredménye, hogy ma már remek műemléki felújításokon lehet ott ez az innovatív anyag. Ma már a megvalósult épületek beszélnek helyettünk.”

A zsűrinek mindig nehéz dolga van, amikor egy óvodát, lakóépületet vagy egy műemléki templomon végzett munkát kell összehasonlítania. Ezt mutatja, hogy 2020-ban a beérkezett 11 pályamű között három megosztott első díjat osztott ki.

 

2020-ban megosztott első díjat kapott Bényei István és Lukács-Nagy Ádám Telkiben lévő családi házáért, Madarasi-Papp Rita gyulafirátóti óvoda és bölcsőde megvalósításáért, valamint Wéber József és Jármai Zsolt Lőrinc svábhegyi Anna réti miséző- és emlékhely tervéért. Az építészhallgatók pályázatai közül 2020-ban Jobbik Eszternek ítélte a zsűri az I. helyet a budapesti rozsdaövezetbe tervezett restaurátorműhelyért. 

2021-ben a gyakorló építészek kategóriában I. helyezett lett Berecz Tamás DLA és Katók Edit „Home Office” irodaháza Siófokon.  Megosztott II. díjat kapott Czira Roland István Békésben lévő református templom felújításáért, valamint Nagy-Miticzky Szabolcs, Farkas Mária Magdolna budapesti társasház megvalósításáért. A III. díjat Béres Attila Vonyarcvashegyen lévő szálláshely terve nyerte el. 2021-ben a hallgatói pályázatok közül a zsűri a legjobbnak Nagy Stefánia munkáját ítélte, aki az első díjat a Perbálon lévő gazdasági és közösségi tér terveiért kapta meg.  (A zsűri részletes értékelése lent olvasható.)

 

A díjazott pályaművek alkotói a pénzjutalom mellett meghívást kapnak a PREFA hagyományos szakmai kirándulására, amelyen az osztrák gyártó központ meglátogatásán túl jelentős PREFA alumíniummal megvalósult épületeket is meglátogatnak a résztvevő szakemberek. A kirándulást a cég 2022 tavaszára tervezi.


„Fémlemezfedések az építészetben” 2020
nyertes pályaműveinek méltatásai

Építész kategória

Megosztott 1. díj 
Tervezők: Bényei István és Lukács-Nagy Ádám
Az épület megnevezése: családi ház, Telki
Beépült termék neve: 290 x 290 mm-es, 0,7 mm vastag alumínium ötvözet tetőfedő rombusz, gyöngyfehér színben

„Bényei István Telkiben épülő lakóháza két okból hívta fel magára a zsűri figyelmét: az egyik a lakóház nagyvonalú szervezése, elegáns építészeti megoldásaival, külső és belső tereinek remek kapcsolataival, a telken történő ügyes elhelyezésével önmagában is figyelemreméltó, és indokolja a pályamű díjazását – értékelt Erő Zoltán. – Másfelől azonban mivel ez egy fémlemezfedésekkel foglalkozó pályázat, nagyon örültünk annak a kísérletnek, amit a lakóházon kiterjedt módon alkalmazott fémlemezfedés mutat. Arról van szó, hogy miközben nem szokás ennyire intenzíven használni a lakókörnyezetben a fémlemezt, ezen az épületen a tető is, a falak is a PREFA-nak egy kiselemes, pikkelyszerű burkolatát viselik. Azért érdekes ez, mert ez a kisméretű, pikkelyes burkolat voltaképp emberléptékűvé teszi az egész együttest, és nem válik idegenné a kézközelben, a testközelben alkalmazott fémlemez, hanem valamilyen módon egy nagyon természetes összhatást kapunk a kész épületen. Minden jót kívánunk a befejezéshez! Nagyon örülne a zsűri, hogyha ilyen minőségű épületek épülhetnének a lakóterületeinken.” 

Az épületet az OCTOGON magazin 2020/8 lapszámában, illetve az OCTOGON DECO 2021/2 lapszámában mutattuk be.

Megosztott 1. díj 
Tervező: Madarasi-Papp Rita
Munkatársak: Zalavári István, Szabó András
Az épület megnevezése: óvoda és bölcsőde, Veszprém-Gyulafirátót
Beépült termék neve: állókorcos antracit színű alumínium lemez (0,7mm)

„Egy óvoda tervezése nagy felelősség az építész számára. A gyermek itt „válik el” először a családtól, és lép be időszakosan egy új közösségbe – fogalmazott Eltér István. – A változás minősége sokszor jelentősen kihat a gyermek további életére. Ezért nagyon fontos, hogy az épület minden része segítse az átállás folyamatát. A tervezett épület minderre lehetőséget biztosít. Az alaprajz tiszta szerkesztésű. Gerince az egész házon végigvezetett tágas és magas érkeztető tér az átöltözés tereivel, felfűzve a jó arányú foglalkoztatókat. Ehhez kapcsolódnak a két irányból használható vizesblokkok és a foglalkoztatók közötti szép átriumú udvarok, valamint a kert. Az érkeztető tér túloldalán két külön blokkban csatlakoznak a bölcsőde terei, valamint a kiszolgáló helyiségek, az emeleten pedig az irodák és a gépészet kapott helyet. Az alaprajz funkcionális kapcsolatai kiválóak. A ház tömege és homlokzata egy kicsit nyugodtabb lehetett volna. Példaként említhető a déli homlokzat. Itt viszont indokolt lenne egy jóval szélesebb tornác építése mind az architektúra, mind az árnyékolás érdekében. Összességében az épület és belsőépítészete karakteres, egyedi alkotás, amely jó használati lehetőséget biztosít a gyermekek és óvónők számára egyaránt.”

Megosztott 1. díj 
Tervezők: Wéber József és Jármai Zsolt Lőrinc
Az épület megnevezése: Anna réti miséző- és emlékhely Svábhegy
Beépült termék neve: Prefalz korcolt fémlemez grafitszürke színben


„A Normafa közelében lévő Anna rét közkedvelt kirándulóhely és szakrális rendezvények helye már egy évszázada – magyarázta Eltér István. - Környezetére országos, nyilvános tervpályázatot írt ki a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat és a Római Katolikus Egyház. A helyszín központjában van egy 6 fából álló telepített facsoport, amelynek közelében kellett elhelyezni egy misézőhelyet 3 lehetséges kategóriában: teljesen nyitottan, fedetten vagy zártan. Mindegyikre voltak szép megoldások. A zárt terű kápolnák közül a jelen terv volt a legjobb. A facsoporttal mint előtérrel egybeépült épület többféle szakrális esemény lebonyolítására alkalmas. Tömege, formája, alaprajza oly letisztult és egyszerű, hogy abból elvenni nem sokat lehet, hozzáadni pedig nem érdemes. A helyhez és a formához kiválasztott anyagok és szerkezetek a legjobb megoldásnak bizonyultak, minden igényt kielégítenek. A ház viszonylag egyszerűen, gyorsan és olcsón megépíthető. Szellemisége időtálló alkotás minden tekintetben.”

Építészhallgató kategória

1. díj 
A pályázó neve: Jobbik Eszter (BME)
Az épület megnevezése: restaurátorműhely a rozsdaövezetben, Budapest
Betervezett termék neve: PREFA Prefalz burkolat oxidvörös színben

„A pályázat a budapesti külső Mester utca egyik üres telkére kézműves-ipari rendeltetésű, kő-, fa-, és festményrestaurálás céljaira szánt épület tervét mutatja be. A környéken – ahogy a pályázó írja – „egységes arculat nélküli” ipari épületek vannak – ismertette Horváth Sándor. – Ezek egyikének hasznosítása helyett egy új épület születik, mely tömegalakításával és anyaghasználatával megpróbál a rozsdaövezet hangulatához illeszkedni. Az üvegfallal lezárt végfalú központi csarnoktér a beérkező tárgyak fogadásán túlmenően kiállítások rendezésére is alkalmas, míg a két oldalszárny a szakműhelyeket, illetve ezek kiegészítő helyiségeit tartalmazza. Az irodák, és az adott restaurátori területekhez tartozó kutatóhelyek az emeleten kaptak helyet. A tömeg jól illeszkedik a régi ipari épületek világához: a központi csarnok bazilikális kiemelése és ezzel a bevilágítás biztosítása, a földig érő nagy üvegfelületek, melyeket korábban üvegtéglából, vagy kopilit-szerkezetként szokott meg a szem. Az oxidvörös korcolt PREFALZ tetőfedés és homlokzatburkolat jó döntés; értékálló, ugyanakkor hangulatilag illeszkedő anyaghasználatot tükröz. Hallgatói tervről lévén szó, elmaradhatatlanok az épületszerkezeti részletek; ezzel is jelképezve az építészmérnöki képzésünk művészeti és műszaki kettősségének ma még meglévő egyensúlyát. A részletek szakszerűek, mutatva a pályázó hallgató elkötelezettségét a megvalósíthatóság irányába is. Fentiek alapján a restaurátor műhely terve, az építészeti szándék, az azt megvalósító tér- és tömegalakítás, valamint a térhatárolás anyaghasználata figyelembevételével, a Bíráló Bizottság döntése értelmében a „hallgatói terv” kategória első díját érdemelte.”


„Fémlemezfedések az építészetben” 2021 pályázat
nyertes épületeinek méltatásai

Építész kategória

1. díj 
Tervezők: Berecz Tamás DLA és Katók Edit
Munkatárs: Rainer Anna
Az épület megnevezése: „Home offie” irodaház, mintaépület, Siófok
Beépült termék neve: Prefalz 0,7x500mm, világosszürke szalag

„Berecz Tamás siófoki irodaházáról nagyon sok asszociáció juthat eszünkbe, egyfelől ez a bakterház egy vasútvonal mentén, vasúti átjáróban áll, egy fémburkolatos ipari megjelenésű épület, gondolhatnánk, hogy a vasút tartozéka – fogalmazott Erő Zoltán. – Közelebbről megnézve azonban látjuk, hogy irodaház, ha meg bemegyünk akkor akár otthonban lehetnénk. Ez egy igazi „home office”! Belső burkolatai otthonossá teszik a rétegelt lemezburkolatok, a gondosan megtervezett bútorok, az otthonos részletek, mind-mind olyan minőséget képviselnek, ami akár egy lakóépület is lehetne. Eközben az épület a technikai tudás és a tervezői tudásnak egy olyan rétegét feszegeti, ami egy ilyen miniatúra épületnél tulajdonképpen szükségszerű is, hiszen hogyha azt akarjuk, hogy kellően gondos és kellően fegyelmezett legyen a kivitelezés, akkor a tervezést is ilyen részletesen végig kell gondolni. Az épület, hogy nehezített terepen legyen, egy kicsit trapéz alakú, alaprajzú, de hogy a nehezítés még tovább fokozódjék, a tervező egy ferde gerincet tervezett az épület fölé, amiből fakadóan az ereszek ferdék, a tetősíkokat a vasbetonból is már ennek a torz alakzatnak megfelelően kellett kialakítani. Ez hallatlan izgalmassá teszi az épületet, a homlokzatok nyílásrendszere, arányai az egészet egy hallatlan izgalmas és kedves kis bagatell épületté, kerti pavilonná avatják.”

„A vasút és az út közé beszoruló telken álló épületre olyan burkolóanyagot kerestünk, ami a tömbszerű ház minden oldalán egységesen alkalmazható és tudja kezelni a töredezett felületeket és a sok különböző nyílászáró elhelyezése is lekövethető vele; anyagában, felületében, színárnyalatában illeszkedik a vasúti környezethez. Ezeknek az építészeti kívánalmaknak, valamint a környezeti terheléseknek való ellenállóságban, tartósságában és könnyű megmunkálhatóságban a Prefa Prefalz szalagját találtuk a legalkalmasabbnak.” – foglalat össze az anyagválasztás hátterét Berecz Tamás, a tervező.

A házról az OCTOGON magazin 2021/3. lapszámában jelent meg írás Bakterház a vágányok mellett – Vágány ház Siófokon címmel. 

Megosztott 2. díj 
Tervezők: Nagy-Miticzky Szabolcs és Farkas Mária Magdolna
Az épület megnevezése: 10 lakásos társasház, Budapest
Beépült termék neve: kettős állókorcos fémlemezes fedésű burkolat 02 antracit színben

„A tervezési helyszín közvetlenül az önkormányzat épülete mellett van, a lakótömb teljes területe helyi védelem alatt áll. A zártsorú beépítés, amelyet Bauer Emil tervezett, közvetlenül csatlakozik az új építéshez – monda Eltér István. – A telek kétirányú lejtésű, az új építés pedig az oldalhatáron csatlakozik a meglévő védett, neobarokk stílusú ház tűzfalához. A csatlakozás ezért meglehetősen nehéz feladat volt, amelyet a tervezők ötletesen oldottak meg. Az utcai homlokzati falat meghosszabbítva, a párkánymagasságot betartva és a magastetőt folytatva alakították ki a ház kontúrjait. Ezek a részek antracit színű, álló korcos PREFA fémburkolattal lettek burkolva. Ebből a homlokzati síkból ugrik előre és oldalra az épület háromszintes, lapostetős része, amely már nem a védendő épület karakterét követi, hanem egy teljesen mai, egyedi hangvételt. Látszóbeton felületekkel (VMZ kompozit) és nagyméretű üvegfelületekkel kombinálva, friss, modern arculatot ad. A meglévő épülethez való csatlakozásai mintaszerűek. Az alaprajzok változatosak, jól működnek. Bár megjegyzem, hogy ebbe a házba mindent cipőkanállal kellett bezsúfolni. Egy ekkora kubatúrában, ezen a környéken fele ennyi lakás is elég lett volna. Önmagában gondos építészeti alkotás, amely a szabályok betartásán túl érzékenyen reagál a környezetére, a múltra, mégis a jövőbe mutató mű.”

A társasházat az OCTOGON magazin következő, 2021/4-es lapszámában mutatjuk be.

 

Megosztott 2. díj 
Tervező: Czira Roland István 
Az épület megnevezése: református templom, Békés
Beépült termék neve: PREFA Rombusz, P.10, stukkó, grafitszürke 

„A békési református templom az 1700-as évek elején épült, közvetlenül a szatmári béke után, így már 300 éves. A település egyetlen – de jelentős – műemléke. A templom felújítási terve alapos műemléki, faanyagvédelmi, diagnosztikai és egyéb vizsgálatok után készült el. Az engedélyezési majd a kiviteli terv is kétütemű felújítást irányzott elő – emlékeztetett Eltér István. – A sokrétű tervezési feladat, amely többek között falrestaurálási, nyílászáró felújítási, tetőfedési, szigetelési munkákból áll, a szűkös anyagi források ellenére rendkívül pedáns, kiváló munka. A templom hosszhajójának rombuszlemezes (PREFA) lefedése a torony csatlakozása előtt álló korcos fedésre vált, amely a tervezők (és kivitelezők) szakértelmét mutatja. Meglepő, hogy a kiviteli tervek – elsősorban a részlettervek – csak a minimális, de fontos és szükséges információkat tartalmazzák, alapos – precíz ábrázolással. A kivitelezés folyamatának dokumentálása is dicséretes, az összes munkafázis folyamtatos bemutatásával. A műemléki templom felújítása jó kezekbe került. A példaértékű tervezői és kivitelezési munka kiváló megvalósulást eredményezett. Külön figyelmet érdemel a vegyes technológiájú szigetelés készítése (résvágásos és injektálásos technológia). Remélhetőleg a kivitelezés második üteme is ilyen kiváló eredménnyel zárul, és akkor további 50-100 évre a város, az egyházközség és a lakosság méltán büszke lehet egyelten műemlékük méltó megvédésére.”

 

3. díj 
Tervezők: BéresAttila és Baráth Éva 
Az épület megnevezése: szálláshely, Vonyarcvashegy
Beépült termék neve: PREFA Prefalz alumíniumlemez, patinaszürke

Az épületet korábban részletesen bemutattuk az Octogon online-on. 

„A pályázó olyan típus-épület terveit dolgozta ki, mely – akár a tényleges helytől függetlenül – elvonulásra és természetközeli szálláshelyre ad lehetőséget – magyarázta Horváth Sándor. – Divat ma a turisztikai célú remeteség, alvás, kikapcsolódás a fák ágai között, jégkunyhóban, víz alatt vagy más szélsőséges körülmények között. Építészettörténeti kuriózum volt a japán alvókapszula is, mely a nagyvárosban nyújtott egyéjszakás szálláshelyet az átutazók számára. Az épület ennek az összkomfortos változatát formázta meg, egyfajta szögletes Diogenész-i hordó formájában. A külső tömeg egy fekvő, élére állított, talán fektetett hasáb. Akár egy, a növénytakaróból kiálló sziklatömb is lehetne, melyben ergonomikusan használt és ki is használt belső terek kerültek kialakításra. A bejárat egy behasított rés, kis, félig fedett előtérrel, a belső helyiségek szinte minden négyzetcentimétere egyszerűen, de szellemesen berendezett. A kilátás a végfalakon adott, bár a ferde záródású üvegfelületek árnyékolhatósága közismerten kérdéses, de nem megoldhatatlan. Ugyanakkor a mosdó tere – az egységes épülettömeg elvének megsértése nélkül – elviselt volna egy szellőzési lehetőséget is adó tetősík ablakot. A homlokzat és a tető egységes kezelésű, ezt szinte generálja az élére állított hasáb-tömeg. Nincs is a hagyományos értelemben vett fal, így adja magát a szerelt, átszellőztetett térelhatárolás, az egységes anyaghasználat. Erre a fémlemez ideális választás, hiszen bármilyen dőlésszöggel megfelelő vízzárást biztosít. A szín illeszthető a természethez, vagy – üdülőtelepi környezetben – épületenként eltérő is lehet; a kompakt szálláshely ezt az alkalmazást is tudja. Az épület megfelelhet a munkaerőhiánnyal szenvedő építőipar előregyártási igényének, hiszen „konténerház”-ként, üzemben előregyártható, és a helyszínre szállítva, beemelve is telepíthető. Fentiek alapján Diogenész XXI. századi hasáb-hordója, annak burkolati anyaghasználata a Bíráló Bizottság döntése értelmében különdíjat érdemelt.”

Építészhallgató kategória

I. díj 
A pályázó neve: Nagy Stefánia (BME)
Az épület megnevezése: „ÜVEGHÁZ”, gazdasági és közösségi tér, Perbál
Betervezett termék neve: Prefalz tetőfedési rendszer, ezüstmetál színben

„Nagy Stefánia perbáli épülete, sérült gyerekek otthona, egy nagy nappali tér. Az új ház folytatja Janesh és Karácsony tervezőpáros hosszú éveken, évtizedeken át fejlesztett perbáli épületegyüttesét, ami önmagában is egy nagyon egyéni, karakteres építészeti világot képvisel – magyarázta Erő Zoltán. – A javasolt új épület beilleszkedik ebbe az architektúrába, folytatja, kiegészíti azt. A nagy tér tulajdonképpen egy multifunkcionális terem, jellegzetességét a harántfalak nagy kosárívei adják, amelyek az egész épületet valamilyen módon szakrálissá teszik, egy nagy csarnok alakul így ki. Az épület összes részlete mérhetetlen gondossággal meg van tervezve, mind a belsőépítészeti részletek, mind a homlokzati elemek, voltaképp a téglakötések szintjéig végig van gondolva a ház. Egyfelől ez tetszett a zsűrinek, másfelől lenyűgözött minket az eredeti előadásmód, az a grafikai világ, amivel a tervező bemutatta az épületet.”

Borítókép: Cabin Balaton




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megfizethető városi lakhatás

Megfizethető városi lakhatás

A CHYBIK+KRISTOF iroda elképzelései szerint.

Tanulóházak Biatorbágyon

Tanulóházak Biatorbágyon

A CAN Architects megvételt nyert terve a Biai Református Általános Iskola tervpályázatán.

Ki lesz idén az Év Tájépítésze?

Ki lesz idén az Év Tájépítésze?

Az Év Tájépítésze 2023 pályázati felhívás

Hirdetés