Terápiás kertek és tükör nélküli fürdőszobák lesznek a megfizethető lakásokban.

Demenciában szenvedő időseknek tervez megfizethető otthonokat a svéd bútorcég, az Ikea a részben a tulajdonában lévő építőipari vállalattal, a Boklokkal közösen. A Silviabo nevű lakások tervezésekor rengeteg speciális szempontot vettek figyelembe.

Az időseknek szánt otthonok konyhaszekrényeire old school fogantyúkat szerelnek, hogy könnyen kezelhetőek legyenek, a fürdőszobákban nem lesz tükör, a klubhelyiségeket és kerteket pedig úgy alakították ki, hogy bátorítsák a szabadtéri programokat, és elősegítsék a szocializációt.

A házakat az Ikea társtulajdonában lévő Boklok és a szintén svéd ingatlanfejlesztő, a Skanska tervezte; a Silviabo nevű projekt 2015-ben indult Szilvia svéd királyné támogatásával, most indul a megvalósítási szakasz, jelenleg tárgyalások zajlanak helyi önkormányzatokkal a telkek rendezéséről.

Egy hat apartmanból álló pilot projekt már el is készült Stockholm mellett, és gondolkodnak a Silviabo kisebb módosításán éppen nyugdíjba vonult 65 évesek számára. A betegek ellátásában segítő projekttől állami megtakarításokat is remélnek, elvégre Svédországban 25 ezer ember szenved demenciában.

Nyár elején a Franciország délnyugati részén épülő „Alzheimer-faluról” számoltunk be: a kisvárost imitáló, részben civil ruhás orvosokkal „berendezett” faluban biztonságban élhetnek a betegek, miközben szabadnak érezhetik magukat. 

Forrás: Boklok.se




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bécsben nyílik a világ első autómentes IKEA-ja

Bécsben nyílik a világ első autómentes IKEA-ja

Csak azt lehet megvenni, ami gyalog, biciklin, vagy közlekedési eszközökön is szállítható.

Összebútorozott az IKEA a NIKE-kal

Összebútorozott az IKEA a NIKE-kal

Legalábbis egy sneaker art oldalon.

Zalába tart az IKEA

Zalába tart az IKEA

A dél-balatoniak után újabb Átvételi Pontot nyit a svéd bútorcég.

Hirdetés