A BuildEXT megkapta a Design Management Díj elismerő oklevelét.

Hagyományosan óriási díjesővel indult a Design Hét Budapest, az egyik elismerés, a Design Management Díj elismerő oklevele a BuildEXT-nél landolt.

Szokatlan az, ha egy tervezőirodát nem az épületei miatt díjaznak, de esetünkben nem véletlen. A BuildEXT a magyar generáltervezők új generációjának képviselője, amelynek erőssége – a hagyományos tervezői és mérnöki értékeken felül – az információmodellre épülő automatizált workflow, illetve az ezzel elérhető új hatékonyság. Ennek az innovációnak az implementálását díjazta a szakmai zsűri, ami reményeink szerint egy új minőséget, sebességet és a fenntartható épületek új generációját hozza el a magyar építőiparba. Ahogy Melovics Csaba marketingigazgató fogalmaz:

„Most nem azt díjazták, AMIT terveztünk, hanem AHOGYAN terveztünk, és ebben óriási szerepe volt a BIM metódus alkalmazásának.”

De miről is szól pontosan az elismerés?

A BuildEXT a DWB egyik fő helyszínén, a Sociétében - Fotó: Livják Csaba

A Magyar Formatervezési Tanács zsűrije tehát a design integrált alkalmazását díjazta ezúttal. Ahogy Livják Csaba, a BuildEXT alapító tulajdonosa megjegyezte: „Azt már megszoktam, hogy a piac azonnali visszajelzést ad, ha jól csinálunk valamit és arról is, ha nem. Azt azonban csak a díjátadó ünnepségen gondoltam végig, milyen nagy elismerés az, ha egy szakmai szervezet azt díjazza, ahogy csináljuk azt, amit csinálunk.”

„A design hét fókuszában a New Standard gondolata van. Az, ahogyan a gyorsan változó világunk megteremti az új alapvetéseket – fűzte hozzá Livják a közösségi oldalán. – Ez az elismerés azt támasztja alá, hogy a BuildEXT úttörője annak az innovációra épülő digitalizációs jelenségnek, amely átformálja és fenntarthatóbbá teszi az alkotás folyamatát. Azt, ahogyan az elmúlt évezredben az épített környezetünket létrehoztuk és ahogy az épületeinket kezeljük.”

A BuildEXT ugyanis a professzionális működés mellett törekszik arra, hogy a BIM alkalmazások fejlesztésébe is bekapcsolódjon, így megalapozva üzleti sikerét a globális építőipari piacon.

Új kihívás, új elvek, új módszerek

Livják Csaba az elismerő oklevéllel

Az emberiség 21. századi kihívásai között az egyik első helyen szerepel az épített környezet ökologikus elveken alapuló fejlesztése és fenntartása. Az építésgazdaság – benne az új épületek létrehozása és a meglévők üzemeltetése – a Föld nyersanyag- és energiakészletének jelentős részét használja el, így nagyon fontos, hogy a környezettudatos technológiákat minél szélesebb körben alkalmazzuk.

Az épületinformációs modellezés, a BIM (Building Information Modeling) révén behozhatjuk az építőipar évtizedes lemaradását a gépgyártással szemben, annak köszönhetően, hogy a modern ipari termékek összetettségéhez hasonló komplexitású épületek létrehozásakor azok teljes életciklusára vonatkozó adatokhoz jutunk. A többdimenziós BIM digitális modell megalkotása biztosítja, hogy a tervezéskor minden fontos jellemzőt számításba vegyünk az épületek emberöltőkön túlnyúló fenntartására vonatkozóan.

A BuildEXT tervezőirodát alapítói kifejezetten arra hozták létre, hogy az épületinformációs modellezés segítségével az építés folyamatát teljes mértékben átlássák, meghatározzák a kivitelezés minden elemét, és hitelt érdemlően szimulálják a létrehozandó ház majdani működését.

A vállalkozás ambiciózus céljai között szerepel az épületek energiaigényének csökkentése, aminek köszönhetően a keletkező emisszió is csökken, továbbá olyan épített környezet kialakítása, amely komfortos a használóknak, mindazonáltal hosszú távon is fenntartható. A magyar tulajdonú vállalkozás a korszerű cégvezetés teljes eszköztárát alkalmazza, a felhasználói élményen alapuló szolgáltatástól a támogató munkahelyi kultúrán át a körkörös gazdaság helyi adottságokat hasznosító gyakorlatáig.

Az összes díjazottat ebben a cikkünkben mutatjuk be részletesen.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem azt díjazták, amit terveztünk, hanem azt, ahogyan

Nem azt díjazták, amit terveztünk, hanem azt, ahogyan

A BuildEXT megkapta a Design Management Díj elismerő oklevelét.

Tiszta Balaton, tiszta művészet

Tiszta Balaton, tiszta művészet

A Hybridart Camp alkotótábor célja a tudatos fogyasztás, a fenntarthatóság és az újrahasznosítás szellemiségének művészeti eszközökkel való megjelenítése.

Hirdetés