A tömbben egyebek mellett helyet kap egy 50 m-es fedett uszoda, atlétikacsarnok, tornacsarnok és lőtér, valamint megújul a történeti kert is. 

December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg. A tömbben különböző sportfunkciók kaptak helyet, többek között egy 50 m-es fedett uszoda, fedett atlétikacsarnok, tornacsarnok, labdajátékok terei és lőtér, valamint egy 400 férőhelyes kollégium. A terület beépítése során a történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely az egyetem hallgatói és oktatói mellett a lakosság számára is nyitott lesz.

Az épület az Alkotás utca felőlA tetőkert

A Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésének látványos elemeként a generáltervező TSPC egyedülálló koncepcióval az épülettömb tetején található, 9000 négyzetméteres tetőre is sportpályákat tervezett:

Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, zöld lugas és egy kávézóterasz található majd.

Az Alkotás utcai épületet finombeton homlokzatburkolat öleli. A burkolatnak perforált és dombornyomott elemi is vannak, a perforáció a tervezői szándék szerint nyitottságot és transzparenciát sugalló héjként fut végig az épületen. A burkolat az Alkotás utcai homlokzaton mutatja a legtöbb áttörést, majd a Győri út felé egyre jobban bezár. Az Alkotás utcában sétálva az uszodatérbe és az atlétikacsarnokba is beleshet az utca embere.

A kampusz hangulatos, zöld pihenőzónájává válik a Hauszmann-féle történeti kert: a védett kertet az atlétikacsarnok 13 méter magas fala zárja le. A TSPC tervezői egy különleges megoldással, vertikális kert kialakításával kívánták vizuálisan „folytatni” a történeti örökséget. A 66 méter hosszú, 7,5 méter magas hatalmas falat tájépítész tervezők és speciális szaktervezők segítségével futtatják be zöldfallá. A Testnevelési Egyetem mintegy 78 000 négyzetméteren, több ütemben újul meg, jelenleg is zajlik a Csörsz utcai atlétikai csarnok és multicsarnok kivitelezése. A fejlesztés régiós szinten is jelentős léptékű oktatási beruházás, amely a hallgatók és oktatók magas szintű munkáját segíti majd.

A leendő belső kert ...és még mindig a kert

További érdekesség, hogy a kampuszon készülő uszoda megfelel majd a hivatalos FINA-minősítésének, így alkalmas lehet versenyek megrendezésére is. A tervezési alapkoncepció szerint azonban ez nem cél, inkább azért fontos, hogy a sportolók minősített versenykörülmények között készülhessenek a megmérettetésekre. Ugyancsak itt épül Magyarország első, televíziós közvetítésre is alkalmas zárt atlétikai csarnoka, amely a 200 méteres futókört is az épületen belül valósítja meg. A tornacsarnok épületének három emeleten különböző funkciójú terek épülnek majd egymásra. A tornacsarnok fölött a két szinten a küzdősportok termei (karate, judo, birkózás és ökölvívás) találhatók. A kosárlabda terem fölött két kézilabda terem is található, ez szintén komoly szakmai kihívás volt a tervezés során.

Testnevelési Egyetem új Kampusza II. ütem megvalósítása

Atlétika csarnok-Uszoda-Sporthotel, Tornacsarnok, Labdajáték csarnokok-Lőtér, Kollégium-Diákhotel

Tervezés éve: 2017-2019
Megbízó: Testnevelési Egyetem
Generál Tervező: TSPC Kft.
Felelős Építész Tervező: Kádár Mihály, Könözsi Szilvia – TSPC Kft.
Projektvezető építészek: Szántó Csilla, Faltusz Csaba – TSPC Kft., Bach Péter DLA, Bánhegyi ZsoltFormiconcept




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Még a tetőn is a sporté lesz a főszerep

Még a tetőn is a sporté lesz a főszerep

Bemutatta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új kampuszának látványterveit a TSPC.

Labor a laboron belül és teljes pormentesség a PTE Általános Orvostudományi Karán

Labor a laboron belül és teljes pormentesség a PTE Általános Orvostudományi Karán

Az új, modern épületben összesen 12 ezer négyzetméteren vannak oktatási, kutatási és közösségi tevékenységre alkalmas terek.

A TSPC tervezi Hajdúszoboszló új konferenciaközpontját

A TSPC tervezi Hajdúszoboszló új konferenciaközpontját

Konferenciacsarnok, két kézilabdapálya, egy kosárlabdapálya, 950 fős nézőtér várja majd a látogatókat.

Hirdetés