Hirdetés

A pályázatok benyújtásának határideje 2022. március 25.

Magyarországon először az idén 240 éves Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pro Progressio Alapítvány közös szervezésében valósul meg a művészek és kutatók formabontó összekapcsolódása. A Művészeti Rezidenciaprogramban a kiválasztott művészek többek között olyan témakörökhöz kapcsolódóan alkothatnak, mint az építőanyagok belső világának feltérképezése, vagy a mérnöki és orvosi tudományok határterületét jelentő biomechanika.
 

Világszerte elterjedt gyakorlat, hogy az egyetemek minden évben művészeket, írókat látnak vendégül néhány hónapra, egy szemeszterre vagy egy teljes tanévre. A világ vezető egyetemein, mint például a londoni King’s College, az MIT és a University of Cambridge, a művészek ebben az időszakban együttműködnek az egyetem valamelyik tanszékével, laborjával, kutatási programjával, és saját eszközeikkel reflektálnak erre a folyamatra. A MIT hasonló programját elsőként Kepes György magyar származású képzőművész nyerte el. 

Az alkotók a BME tudományos műhelyeiben folyó munkát alaposan megismerve, saját eszközeikkel vesznek részt a szakmai szempontok lefordításában, a nagyközönséggel folytatott hatékony párbeszéd megteremtésében, amellyel egyben új műalkotást is létrehoznak. A 10 hónapos időszakot az együttműködés során megvalósult munkák bemutatása zárja. A program részeként a kiválasztott művészek az alkotói folyamatukról az érdeklődő kutatóknak és hallgatóknak workshopokat tartanak: bevezetik őket a művészeti kreativitás működésébe, és megismertetik velük a tudományos-technikai fejlesztések művészi reflexiójának szempontjait. A Művészeti Rezidenciaprogram keretében kiválasztott nyertes alkotók 10 hónapon keresztül havi nettó 150.000 forint támogatásban részesülnek.

 

Kings College London – Eleanor Crook

A benyújtott pályázatok összesen hat témakörhöz kapcsolódhatnak:

  • bepillantás az építőanyagok belső világába innovatív képfeldolgozási módszerekkel;
  • mozgás és művészet, azaz a mozgáslaboratóriumi mérések elemzése;
  • az áramlások szépsége: a flow élmény, azaz az áramlástani elemzések alkalmazása;  
  • műszaki színtan, azaz színek megjelenítése a képalkotó eszközökön és a színtévesztés diagnosztikája;
  • a biomechanika, avagy határterület a mérnöki és orvosi tudományok között, a természet ihlette mérnöki szerkezetek;
  • az anyagtani és anyagszerkezeti kutatások. 

 

„Az Európai Unió egyik kiemelt törekvése a tudományos-technológiai fejlődés és a szélesebb társadalom közötti erősebb párbeszéd megteremtése. A BME, mint műszaki ismereteket nyújtó egyetem programját is ezzel összhangban alakítottuk ki. A művész a maga kérdéseivel, eszközeivel közelít a tudósok munkájához, és ezzel segít nekik megérteni, hogy a laikus közönség hogyan viszonyul a kutatásaikhoz, mi lehet számára izgalmas vagy éppen fenyegető abból, amit egy tudományos-technikai programból megért. A művész viszonya a kutatási projekthez lehet a maga nyelvén, eszközeivel megfogalmazott kommentár, de akár határozott kritika is, ami új összefüggésekbe helyezi a tudományos kutatást a tudósok számára. És közben persze a művész is tanul: beavatást nyer egy új területre, ami inspirálóan hat rá, új utakra indítja” – emelte ki Gács Anna, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense, a program ötletgazdája. 

Edinburgh University – Elaine Ford

A művészek munkáját a BME kutatói mentorként segítik. A pályázatokat a leendő mentorok előzetesen véleményezik, majd meglátásaik figyelembevételével a két nyertest a szakmai zsűri választja ki. A zsűri elnöke Kicsiny Balázs képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanára.
 
A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. március 25.
 

További információk a pályázattal kapcsolatban erre a linkre kattintva olvashatók.

 

Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jön az első Placemaking Days Budapest

Jön az első Placemaking Days Budapest

Fókuszban a közösségi, fenntartható és inkluzív városi terek.

Építészek új utakon | Vidó Nóri

Építészek új utakon | Vidó Nóri

Új sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.

A tudományt és a művészetet összekapcsoló programot indít a BME

A tudományt és a művészetet összekapcsoló programot indít a BME

A pályázatok benyújtásának határideje 2022. március 25.

Nincs találat!

Hirdetés