Hirdetés

Az új világítás Bécs saját találmánya, mivel a piacon nem találtak használható modelleket.

Hirdetés

Folytatódik a köztéri lámpák cseréje az osztrák fővárosban. Az utcai világításokat LED-es izzókra cserélik, aminek következtében az energiafelhasználás és a fényszennyezés csökken, a közlekedésbiztonság viszont nő. A korszerűsítésből lakók és az állatok is profitálnak.

Bécsben még 2017-ben kezdődött a közvilágítás megreformálása, melynek első szakasza tavaly év végéig sikeresen le is zajlott. Ennek keretében 50 ezer új, LED-es izzóval működő függesztett köztéri lámpát szereltek fel. Most, január 25-én elkezdődött a második fázis, melynek során 80 ezer oszlopon álló lámpatestet cserélnek meg 2026-ig. Elsőként a 16. kerület, Ottakring kerül sorra – írta Bécs Város Külképviseleti Irodája, a WH Digital GmbH. 

Lámpacsere Bécsben – Fotó: PID Christian Fürthner

„A lámpák cseréje nagyban hozzájárul a klímavédelemhez. Csak az első fázisban kicserélt izzókkal az eddig felhasznált energia 60 százalékát tudtuk megspórolni, amivel több mint 700 tonnával kevesebb szén-dioxidot termelünk egy évben" – mondta Ulli Sima innovációért, várostervezésért és mobilitásért felelős városi tanácsnok. Az 50 ezer LED-es lámpa összteljesítménye évente 11,3 millió kilowattóra, ami 2500 bécsi háztartás éves energiaigényének felel meg. A második fázisban kicserélt világítással Bécs eddigi energiafelhasználása a tervek szerint a felére csökken majd.

A közvilágítás egyik legfontosabb feladata, hogy biztonságossá tegye a közlekedést. Az új izzók sokkal jobban megvilágítják az utcákat, utakat, ezáltal a közlekedési akadályok (pl. építkezések) is könnyebben észrevehetőek. A világítás színe mindenhol egységes lesz, a veszélyesebb helyek pedig – például zebrák és közlekedési lámpa nélküli kereszteződések – erősebb megvilágítást kapnak.

A LED-ek erőssége a járdák, bicikliutak és természetközeli területek felett meleg fehér 3000 kelvin, az utak pedig természetes fehér színben, 4000 kelvinnel vannak megvilágítva, ami körülbelül a hold színhőmérsékletének felel meg. 

A biztonságos közlekedés és az alacsonyabb energiafelhasználás mellett a bécsiek alvása is nyugodtabb az új izzókkal, mert a hatékonyabb fényvezetés miatt kevesebb fény jut be a lakásokba. Az állatok is örülhetnek az új technológiának: a Dunaszigeten végzett felmérés szerint a LED-ek 80 százalékkal kevesebb rovart vonzanak, amivel az állatok túlélési esélyei jelentősen nőnek.

Az új világítás Bécs saját találmánya, mivel a piacon nem találtak használható modelleket. A LED-ek moduláris felépítésűek, így rendelkeznek az állandó technológiai változáshoz szükséges rugalmassággal. A fényforrások hosszú életűek, fenntartási költségük pedig alacsony: a 130 ezer lámpa megújítása összesen 45 millió euróba kerül.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Világító bicikliutat tesztelnek Esztergomban

Világító bicikliutat tesztelnek Esztergomban

Ha sikeres lesz a projekt, beköszönhet a világító bicikliutak korszaka.

Úszó kerteket adtak át Bécsben

Úszó kerteket adtak át Bécsben

Műemlékvédelmi területen alakítanak ki a Duna-csatornán lebegő úszó „szigeteket” Bécsben.

Egy alkalmazás segítségével villamosról biciklire, onnan pedig akár közösségi autóba pattanhatunk Bécsben

Egy alkalmazás segítségével villamosról biciklire, onnan pedig akár közösségi autóba pattanhatunk Bécsben

A Wiener Linien ezen kívül egy kísérleti projekt keretében egyes megállókban többféle közösségi járműmegosztót is kihelyez.

Hirdetés