Hirdetés

Erről szóló képesszénket a 198-as, 2025/2-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés

Médiatámogatóként az elmúlt év nyarán testközelből kísérhette végig az Octogon magazin szerkesztősége az ipolytarnóci Szikra Mező Alkotóhét eseményeit, ami egy évek óta tartó közösségi, művészeti, építészeti projekt Nógrád megye gazdaságilag nem éppen legfejlettebb kistérségében. A Szikra Mező Alkotóhét egy műfajteremtő kezdeményezés, amely kézzelfogható és megcsodálható installációk mellett a kulturális és etnikai együttműködést, valamint közösségi értékeket épít.

Az Alkotóhét kezdetektől fogva nemzetközi, elsősorban szlovák és magyar művészek részvételével zajlik. A 2024-es projektév két kísérleti építészeti installációjáról vált talán a legemlékezetesebbé. Az intimitás és kiszolgáltatottság kettősét illusztráló „Loo with a view” valójában a fesztivál installációs helyszínét kiszolgáló komposzt WC, aminek tervezése és építése a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán (VŠVU/AFAD) működő Atelier vvv csoport és a tanszék tagjainak munkáját dicséri.

Az idén megvalósuló másik kiemelkedő projekt tervezői és építői a győri Építész Műteremház, vagyis a Széchenyi István Egyetem építész tanárai és hallgatói. A Százlábú Kerekerdő egyszerre a közösségi étkezés helye, hatalmas aszal a domboldalon, illetve egy szabadtéri színpad, amin egy nyári alkalommal negyven ember táncolt egyszerre. Tájba illő, ugyanakkor közösségformáló és építészeti értelemben is értelmezhető alkotás, ami érzékenyen járul hozzá a Mező (Field of Sparks) egyre gazdagodó installatív tárgyegyütteséhez.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Szegedi Tudományegyetem közösségi tereinek újragondolása

A Szegedi Tudományegyetem közösségi tereinek újragondolása

Martinek Júlia, a BME hallgatójának diplomamunkáját a tervező leírásával mutatjuk be.

Képesszé a Szikra Mező Alkotóhétről

Képesszé a Szikra Mező Alkotóhétről

Erről szóló képesszénket a 198-as, 2025/2-es lapszámunkból közöljük.

Vadsóska, perfomansz és egy komposzt WC kilátással várta az utazókat a Field of Sparks záró hétvégéjén

Vadsóska, perfomansz és egy komposzt WC kilátással várta az utazókat a Field of Sparks záró hétvégéjén

Ilyen volt az idei Field of Sparks rendezvény záró hétvégéje.

Hirdetés