Bár Indonéz kontextusban mutatták be, máshol is alkalmazható lehet a fenntarthatóság jegyében működő vízi tömegközlekedésben. 

A bambusz felhasználása a víziközlekedésben egyáltalán nem újkeletű, így nem meglepő, hogy a Duffy London tervezőiroda is ehhez az anyaghoz nyúlt koncepciója megalkotásához, mely a fosszilis üzemanyagok használata helyett a vízi tömegközlekedést részesíti előnyben.

Duffy London az indonéz Living Waters szállodával együttműködve alkotta meg a Hari Pontoon nevű bambuszból készült hajó koncepcióját, amit a tetejére szerelt napelemek működtetnek, és alternatívája lehet az ország szigetei között cikázó fosszilis üzemanyaggal működő taxiknak. A Hari Pontoon egyetlen napelemes villanymotort használva 8-10 csomós sebességgel tudna közlekedni.

„Egy olyan hajót szerettünk volna megalkotni, ami napfényből áll, napfény hajtja, és nem csak nulla szén-dioxidot termel, de még el is nyeli azt”   

-- mondta el Chris Duffy, a Duffy London alapítója. Jelenleg a világon használt kishajók többsége benzinüzemű, ami nagyban hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz és károsítja a vizek ökoszisztémáját, miközben még így sem bizonyul különösen költséghatékonynak.

„Az elképzelésünk, hogy a Hari Pontoon egy egyszerűsített, környezetbarát tömeggyártási megoldással készüljön” - magyarázta Duffy, a hajó megalkotását ezen tényezőket szem előtt tartásával végezték. A bambusz gyorsan nő, ezáltal olcsó építőanyag, míg a napelemek és az akkumulátorok költségei is évről évre csökkennek. A csónakokat helyben el lehet készíteni, helyi anyagok és eljárások felhasználásával. Az alacsony karbantartási költségeknek és a napenergia felhasználásnak köszönhetően a hajónak gyakorlatilag nincsenek üzemeltetési költségei, és a tervezőstúdió úgy véli, egy stabilabb és fenntarthatóbb jövedelmet, valamint környezetbarát lehetőséget kínál a vízitaxisok számára.

A Duffy London kishajóhoz hasonlókat itthon is el tudnánk képzelni, például kiegészítői lehetnének Bene Tamás a Tisza-tóra tervezett vízigrazonjának, amit az Octogon legfrissebb, 2020/7-es lapszámában mutattunk be.

(Forrás: Icon)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A körforgásos gazdaság az építőipar jövője is

A körforgásos gazdaság az építőipar jövője is

A hó elején Norvégiában találkoztak az európai green building council (GBC) szervezetek.

Célegyenesben a BME Solar Decathlon csapata

Célegyenesben a BME Solar Decathlon csapata

Júniusban kezdetét veszi az Építészeti Világverseny Szentendrén.

Szőnyegkollekciók élményre tervezve

Szőnyegkollekciók élményre tervezve

A Shaw Contract szőnyegcsaládjai élményt nyújtanak, hangulatot teremtenek és újradefiniálják a teret. 

Hirdetés