Váratlanul poétikusnak és nagyvonalúnak találták az acb Galéria standját.

Már hagyománynak számít, hogy az Artmagazin csapata terepszemlét tart az Art Market Budapest első napján, hogy megtalálja és díjazza a legszebb standot. Olyan teret keresünk a vásár érthetően eladáspárti környezetében, ahol a művek nagyszámú megjelenítése dominál, megteremtődik egy aura, a rendkívül sokszínű kínálatban létrejön egy egyensúly.

Az acb Galéria fotóstandja váratlanul poétikus, nagyvonalú, és külön izgalmassá teszi, hogy a három bemutatott művész – Eperjesi Ágnes, Farkas Gábor, Pinczehelyi Sándor – munkái mind a fotó határterületéről jönnek. Farkas Gábor 1989-es, egész falat betöltő, az óbudai Újlak moziban debütált, háromelemes kemogramjának megőrzésével és az életmű gondozásával az acb Galéria klasszikusan múzeumi feladatkört lát el.

Szilágyi Róza Tekla, Winkler Nóra, Magyar Fanni, Topor Tünde és Lépold Zsanett - Fotó: Artmagazin

A triptichon mellett Eperjesi Ágnes szintén monumentális, fényceruzával exponált fotogramja a mozgás folyamatának, fotográfiai fázisokban való megörökítésének kérdéskörét járja körül. Továbbá Pinczehelyi Sándor ötágú csillagos, a koncept art fotóhasználatát ironikus, politikai felhangokkal tűzdelt, már klasszikussá vált sorozata (a nyitóképünkön - a szerk.) a magyar fotótörténet szempontjából is fontos állítást tesz.

Az Artmagazin már a Budapest Art Fairen is zsűrizte a standokat, ahol a Kisterem Galéria bizonyult a legjobbnak. Később, már az Art Marketen a 2B Galéria Waldsee 1944 című nemzetközi levelezőlap kiállítása, a Vintage Galéria, a Trapéz Galéria, 2015-ben a montenegrói Institute of Contemporary Arts, majd a Violuk Contemporary, az Everybody Needs Art, tavaly pedig a Deák Erika Galéria nyerte el az Artmagazin-díjat.

A nyertes standon a vásár teljes ideje alatt látható a díj, a legjobbnak talált kiállítóval interjút közöl a magazin, továbbá pénzdíjjal is jár az elismerés: a mindenkori nyertes stand a következő évi részvétel díjából 25% kedvezményt kap.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Főfotó standja nyerte a Best Booth By Artmagazin díjat

A Főfotó standja nyerte a Best Booth By Artmagazin díjat

A stand Varga Marietta munkáit mutatja be, akinek korábbi Octogon-címlapokat is köszönhetünk. 

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Az új, 2020/3-as lapszámban központi szerep jut az építészetnek. Kezdve a borítóval.

Az acb Galéria fotóstandja nyerte a Best Booth by Artmagazin díjat

Az acb Galéria fotóstandja nyerte a Best Booth by Artmagazin díjat

Váratlanul poétikusnak és nagyvonalúnak találták az acb Galéria standját.

Hirdetés