Elsőre kicsit zavarosnak tűnik, de nézzétek csak a képeket!

Minél tovább nézzük, annál jobban megszeretjük - elsőre tehát szinte törvényszerűen furcsa az izlandi fociválogatott új arculata, legalábbis a meglehetősen komplex új logó. Ugyanakkor a betűtípus, a színek, a mintává formázott logó bárhol megjelenhet, és még jól is mutat, ez világosan kiderül a helyi sportági szövetség igen alapos bemutató anyagából.  

Júliustól új logója van az izlandi fociválogatottnak, ezzel levált a szövetségről (KSI), amellyel korábban azonos arculati elemeket használt. Mostantól tehát új korszak kezdődik az 1947-ben alapított szövetség életében – annak ugyanis az országimázs építésében is szerepe van, márpedig a kettős küldetésnek egyre nehezebben felelt meg egy egységes arculat. Kellett hát egy új, ami

„jobban kifejezi a csapatszellem alapértékeit és lényegét, szenvedélyes szimbóluma az erősségeinken, történelmünkön és küzdőszellemünkön alapuló egységnek.”

Az új logó az északi mitológia legendáin alapszik, megjelenik benne négy védőszellem (bika, sas, sárkány és egy óriás) grafikai szimbóluma, méghozzá egy keresztet formálva, ami utal az izlandi zászlóra is. Az általuk képviselt erő, küzdőszellem és eltökéltség értékei tökéletesen passzolnak egy sportcsapathoz.

Új betűtípus is készült, az ősi rúnaírást megidéző Vættir, egyszerű szögletes vonásokból.

Párhuzamosan az új arculattal új beszállító is érkezik: a válogatott sportfelszereléséről 2001 óta gondoskodó Erreát a Puma váltja, amellyel hatéves szerződést kötött a szövetség.

Az új arculatot a reykjavíki Brandenburg ügynökség tervezte, a fenti videót pedig Hannes Þór Halldórsson – a filmrendező, aki nem mellesleg az izlandi válogatott első számú kapusa is, szerepelt a 2016-os Eb-n (Magyarországgal egy csoportban), míg a 2018-as világbajnokságon kivédte Lionel Messi 11-esét (végeredmény: 1-1, a meccs embere: Halldórsson).




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Digitális homlokzattal erősítik a kulturális identitást

Digitális homlokzattal erősítik a kulturális identitást

Felipe Pantone munkái eredendően is elég merészek, de különösen ilyen méretben: ezúttal egy buffalói koncertterem homlokzatát gondolta újra.  
Ezeket a tervezőket semmiképp se hagyd ki, ha a Határtalan Designon jársz! 

Ezeket a tervezőket semmiképp se hagyd ki, ha a Határtalan Designon jársz! 

Június 23-ig látogatható a Határtalan Design. 

Tízezren élhetnek a vízen lebegő városban

Tízezren élhetnek a vízen lebegő városban

Ellenáll a legsúlyosabb környezeti katasztrófáknak, vízen lebegő platformokra épül, és 2050-től nagyon nagy szükség lehet rá. Ez a BIG legújabb terve, az Oceanix City.
Hirdetés