Chelsea Wolfe 2024. november 16-i koncertjére a Budapesti Metropolitan Egyetem Tervezőgrafika mesterképzésének másodéves hallgatói az A38 Hajóval együttműködve egyedi koncertplakátokat készítettek. 
 

A projektet Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész, és a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék mesteroktatója vezette, amelyben hazai és nemzetközi hallgatók vettek részt.

Az A38 Hajó Orrstúdiójában kiállított 14 alkotás, amely a koncert előtt és után is megtekinthető volt, nagy sikert aratott a látogatók körében. A kiállítás nemcsak a közönség, hanem Chelsea Wolfe tetszését is elnyerte: két plakátot magával vitt, és ezeket több mint 230 ezer követővel rendelkező közösségi média oldalain is megosztotta.

„Szívügyemnek tekintem a METU hallgatóinak bevonását a partneri együttműködéseimbe. Ebben az esetben fontosnak tartottam, hogy megismertessem velük az A38 Hajó, mint kulturális intézmény arculati világát, rendszerét, és hogy testközelből érzékelhessék annak működését és mindennapjait. A hallgatók friss látásmódja, kreatív megközelítése és a valós feladat adta kihívások mind a projekt szereplőinek, mind az egyetemnek hasznosak” – mondta Tóth Andrej, aki egyben az A38 Hajó arculatfelelőse is.

Az együttműködés minden résztvevő számára jelentős élményeket és eredményeket hozott: a hallgatók értékes szakmai tapasztalatokra és elismerésre tettek szert, a METU egyedülálló partneri lehetőséggel bővítette kapcsolati hálóját, míg az A38 Hajó kulturális intézményként betöltött szerepét erősítette, kiemelve, hogy nemcsak koncerthelyszínként, hanem a fiatal tehetségek támogatásának meghatározó platformjaként is működik.

Ez a projekt ismét remek példája annak, hogy a METU hallgatói kreativitásukkal és szakmai felkészültségükkel képesek megfelelni a valós piaci elvárásoknak, és alkotásaik maradandó értéket képviselnek.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Tervezőgrafika mesterképzéséről további információ az alábbi hivatkozáson érhető el: Tervezőgrafika MA

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Crossovereken túl

Crossovereken túl

Dimenziók és generációk a METU és az MNB Arts and Culture közös kiállításán. 

Tabutéma helyett, designtéma

Tabutéma helyett, designtéma

Egy ravatalozó terve és egy művészkönyv a halálról 

A fenntartható fejlődés paradoxonai | METU X OCTOGON

A fenntartható fejlődés paradoxonai | METU X OCTOGON

dr. Csizmadi Péter DLA, egyetemi docens, okl. építész és a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kar dékánjának írása az OCTOGON online októberi, Fenntartható építészet tematikája kapcsán.

Hirdetés