A stand Varga Marietta munkáit mutatja be, akinek korábbi Octogon-címlapokat is köszönhetünk. 

Az Artmagazin már tíz éve szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin-zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó díjat. Olyan vásári jelenlétet keresnek, ahol amellett, hogy az adott stand ellátja fő funkcióját – tehát eladásra kínál műtárgyakat –, egységes és átgondolt kínálattal találkozhatnak az érdeklődők.

A Főfotó standja, amely a fiatal fotós, Varga Matti munkáit mutatja be, egyéni kabinetkiállításra emlékeztet – a mélykék falakon három álomvilágszerű fotósorozattal várja a látogatókat. A Baross utca 10. szám alatt 2019-ben megnyitott Főfotó – amely kiállítótérként, fotólaborként és kávézóként is működik – először képviselteti magát a Millenárison.

Varga Matti 2020-ban már kiállított náluk, a vásáron most látható két, témájában a nosztalgia kérdéskörével foglalkozó sorozat – Augusztus után (2018) és Ismeretlen ismerős (2019) – már látható volt a Főfotó bázisának falain. A harmadik, friss munkákból álló képsorozat, a Mellowmoon címet viseli, és éteri hangulatú piknik-csendéletekből áll.

Varga Matti Mellowmoon című sorozatából – Fotó: Artmagazin

„Azoknak pedig, akik rögtön arra gondolnának, hogy a sorozat valójában szemfényvesztés és biztosan 3D renderekből áll, a képek mellett látható egy videó is, amely bebizonyítja, hogy a megrendezett csendéletek valójában a Balatonon ringatózó valóságos szigeteken jöttek létre 

– jegyzi meg az Artmagazin közleménye, hozzátéve: – A Főfotó – a szó legjobb értelmében – nemes egyszerűséggel, a fotókra fókuszáló szemlélettel berendezett standja éppen ilyen sziget az idei vásáron. A csodás, a többi standtól eltérő, szemet nyugtató árnyalatú falszín is felhívja a figyelmünket arra, hogy a vásár zajában itt valami koherens egésszel találkozhatunk.”

A győztes stand – Fotó: Főfotó

Az Artmagazin külön kiemeli a Capa Központ standját is, amennyiben „intézményként őket nem kötötte az eladás, mint szempont, de még az ebből fakadó szabadsághoz képest is izgalmas, szórakoztató és informatív lett a kiállításuk.”

Az Artmagazin Varga Mariettával készített interjúját a karácsonyi lapszámban olvashatjátok majd. Addig pedig két korábbi Octogon lapszámot ajánlunk a figyelmetekbe: a MOME új campusával foglalkozó 154-es lapszám, illetve a 156-os lapszám címlapján (itt a Rómáról készült képsorozatból kiemelve) is Varga Metti fotója látható, odabent pedig értelemszerűen további képeket láthattok a friss díjnyertestől. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Az új, 2020/3-as lapszámban központi szerep jut az építészetnek. Kezdve a borítóval.

Az acb Galéria fotóstandja nyerte a Best Booth by Artmagazin díjat

Az acb Galéria fotóstandja nyerte a Best Booth by Artmagazin díjat

Váratlanul poétikusnak és nagyvonalúnak találták az acb Galéria standját.

Fény más megvilágításban

Fény más megvilágításban

Superluminal, a LAM új tárlata

Hirdetés