Az ellenállhatatlan nyúl-úrfik és nyúl-lánykák hamar meghódították az ismerősök szívét is, és egyre több megrendelés érkezett. Az első időben mindössze évi 20-30, majd évről évre egyre több - a Nyúlgyár tavalyi kapacitása már elérte a 400 db-ot. Ez abból a szempontból érdekes, hogy ez idáig még nem készült 2 egyforma nyúl a gyárban. Minden darabot Anikó tervez meg, majd küldi tovább összeállításra, hogy utolsó lépésben újra visszakerüljenek hozzá, hogy lelket leheljen beléjük.

Felcsinosítja őket egy-egy balettszoknyával vagy garbóval és saját bevallása szerint soha nem adná ki a kezéből azt a fázist sem, ahogyan a rongybábukra rákerülnek a huncut kerek szemek, és megszületik a legújabb kedvenc.
Fontos momentuma a Nyúlgyárnak az egyediségen kívül az ökologikus szemlélet, ugyanis minden darab újrahasznosított anyagokból készül, azaz vagy használt ruhákból, vagy tervezőktől kapott maradék anyagokból. Ezért fontos az is, hogy az kitől származnak az anyagok. Az utóbbi időben például Magony Zsuzsi és Szendrődi Judit asztaláról érkeztek maradék anyagok, így mondhatjuk, hogy egy dizájn koprodukció jött létre.
Anikó úgy véli, a lényei fontos funkciót töltenek be "feladatuk, hogy boldogabbá tegyenek minket. Rád mosolyognak, és te visszamosolyogsz, és létrejött a barátság. Célközönségem éppen ezért minden ember, a legkisebbektől, a legnagyobbakig, mindenki, akinek van egy kis humorérzéke".
Nyúlgyár a Facebook-on!













