Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


kék orgSzebu

Sűrített levegős sci-fi a Hondától

2010-11-11 16:31

Az LA Auto Show keretében immáron hetedik alkalommal tartották meg a Design Challenge-t. Rendszerint kaliforniai tervezőket hívnak meg a viadalra, idén első alkalommal azonban német és japán csapatok is részt vettek.

A Los Angeles Design Challenge, azaz az LA Auto Show részeként kiírt pályázat innovatív autó koncepciókat keres, minden évben más-más témában. Idén a környezettudatosság, a minimális energiafelhasználás jegyében kellet koncepciókat tervezni, további kikötés volt, hogy a négyszemélyes autó tervek maximum 1000 fontos, azaz 400 kilogrammos négykerekűeket vázolhattak fel. Természetesen mindez nem mehet sem a biztonság, sem a komfort rovására sem, a feladat tehát igen nehéz volt.



A pályázaton, a Toyota, a Volvo, a Mercedes és még számos világmárka mellett egy Honda elképzelés is feltűnt. A Honda Air koncepció terveit a gyártó pasadenai fejlesztőközpontjában dolgozták ki, az autó meghajtásáról pedig nem más, mint sűrített levegő gondoskodik. A nyitott karosszériával megálmodott modell tehát teljesen zéró emissziós, „tankja” akár a benzinkutakon található kompresszoron keresztül is feltölthető.  



A Honda Air hatótávolsága 100 mérföld, vagyis 160 kilométer, a becsült maximális sebességről egyelőre még nem érkeztek információk.