A Concept Cabin-t június 13-án mutatták be Londonban, valamint látható lesz a napokban nyíló Párizsi Airshow-n is június 20-tól 26-ig. A koncepció lényege, hogy a megszokott osztályokba sorolt repülési rendszert egy testre szabható repülési élmény váltja majd fel.

Egyéb különlegességei még a repülőnek, hogy üléseinek alakja személyre szabottan változtatható lesz, valamint aromaterápiás és antioxidánsokkal dúsított levegő veszi majd körbe az utasokat. Az élményt hologramos golfpályával, valamint főleg a hölgy vendégek számára biztosított vásárlási lehetőségekkel szeretnék fokozni.

Ez utóbbi legfőbb különlegessége, hogy az öltöző fülkék virtuálisak lesznek csupán. Utazás közben interaktív konferenciákon is részt vehetünk, vagy gyermekeinknek esti mesét olvashatunk hologram segítségével.

A repülőgép ezek mellett környezetbarát lesz: kevesebb mennyiségű üzemanyagot fogyaszt, mint a jelenlegi típusok, valamint zajszennyezése is kisebb.

A repülőgép felépítésében is különleges. A bionikus szerkezet a madárcsont hatékonyságát utánozza, amely (ahol szükséges) erősíti a vázat, de lehetőséget teremt egy átlátszó membrán alkalmazására - így a különleges élményt biztosít majd.













