Bejelentkezés

A rovat támogatója:

Kiemelt esemény ajánló

 

Bene
 

Idén is Chevy design pályázat

2010-02-25 15:24

2010. február 23-án a budapesti Lánchíd 19 Design Hotelben mutatta be a 2010-es Young? Creative? Chevrolet designpályázatot a Chevrolet.

A rendezvényen a Chevrolet köszöntőjét a 2010-es pályázati feltételek bemutatása követte, majd defo (a 2005-ben Fónagy Dóra építész, belsőépítész, illetve Dávidházy Panni trendkutató által alapított innovációval, trendkutatással, design kommunikációval és koncepcióalkotással foglalkozó stúdió, amelynek célja a kapcsolatépítés és a kortárs design irányainak kommunikálása. Kortárs művészeti és design háttérrel alkotott projektjeik egyedülállók a kreatív koncepció alkotás és az integrált oktatás területén) ismertette a speciálisan a Chevrolet részére kidolgozott, a pályázaton résztvevő diákoknak szóló kommunikációs és design-szakmai programját.



A rendezvény díszvendégei a 2009. október 29-én Berlinben megrendezésre került nemzetközi döntőn Visual Arts kategóriában II. helyezést elért B-Terv csapat tagjai, Fignár Réka, Nagy Veronika és Nyíri Barbara, valamint a magyar döntőn Divat kategóriában I. helyezést elért Koalaump csapat tagjai, Hajdú Anett, Hofstadter Szandra és Kovács Adél voltak. Az ő általuk tervezett ruha legyártott változatát fogják viselni a Chevrolet Volt elektromos autót kísérő hostessek a márciusi Genfi Autószalonon is.



A Chevrolet 2007 óta, immáron 4. alkalommal rendezi meg rangos, nemzetközi szintű designpályázat Európa szerte a művészeti felsőoktatásban tanuló, 30 év alatti hallgatók részére. A pályázaton 2007-ben még csak 8 európai ország felsőoktatási intézményei vettek részt, 2008-ban ez a szám 15-re növekedett, 2009-ben pedig már 19 ország, több mint 120 intézményének diákjai vállalták a megmérettetést.



Magyarország 2009-ben első ízben mutatkozott be a pályázaton és a Nyugat-Magyarországi Egyetemen tanuló Fignár Réka, Nagy Veronika és Nyíri Barbara jóvoltából rögtön egy európai 2. helyezéssel büszkélkedhet a Visual Arts kategóriában. A Chevrolet célja a pályázat kiírásával, hogy valódi értéket teremtsen, támogatva a fiatal tehetségeket kreativitásuk kibontakozásában és szakmai karrierjük elindításában.

A 2010-es pályázati kiírás témái modernek, aktuálisak és előremutatóak. Fókuszában a megújult Chevrolet Spark, egy trendi, fiatalos és mindenki számára elérhető autó áll, friss formavilággal és színvonalas felszereltséggel. A Chevrolet Volt modell a jövő villanyautója, a 21. századi autózás kihívásaira adott egyik lehetséges választ jelenti.

Magyarországon egy felkészítô tréning és workshop melegíti be a fiatalokat, hogy dobogós hellyel zárják részvételüket. Mivel a versenykiírás erôsen kötôdik a városi környezethez, az idei program ehhez alakított és tematizált formában jelenik meg, egy szokatlan kalandtúra és kemping keretében.Az Urbánus Kemping 2010. február 23 – április 15. között zajlik, elsô állomása a Lánchíd 19 design hotel, ahol a résztvevôk egész napos tréningen vesznek részt. Ezt követôen kortárs szellemi kalandtúra indul, három hetes online workshop formájában, ahol trendeket, sikertörténeteket ismernek meg a hallgatók, és feladatokat kapnak a kemping blog oldaláról. Egy hónap áll a rendelkezésükre a pályázat anyagának kidolgozásához, melyet április 15-én adnak le az egyes csapatok. Pénzdíj és nemzetközi publicitás mellett számos megjelenési lehetôséget kapnak a gyôztesek.

A 2010-es év pályázati témakörei Magyarországon:
VISUAL ARTS – VIZUÁLIS MŰVÉSZET
FASHION – DIVAT
VIDEO - FILM

További információ a pályázatról:
www.youngcreativechevrolet.com

A pályázat magyar nyelvű blogja:
www.chevrolet-defo.blogspot.com

forrás: sajtóközlemény