Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


kék orgSzebu

Derékszögek örvénye Roijétől

2009-08-03 20:54

Képtelenek vagyunk betelni a hintalovakkal. A nemrégiben közölt motorblokkos megoldás után most itt egy kubista, dekonstruktivista verzió hollandiából.

Frederik Roijé tervező Hollandia keleti részén született. Természetesen ő is, mint oly sok sztárrá lett pályatársa a Li Edelkoort irányítása alatt működő Design Academy Eindhoven iskolában szerez diplomát.


fotó©Frederik Roijé @ Architonic

Marten Baas, a Studio Job fiatal alkotói mind - mind a holland konceptualizmusban gyökerező műhely termékei. Már iskolai munkáik közül sokat emel a fellegekbe a Droog Design, illetve a felfokozott nemzetközi várakozás, tegyük hozzá, legtöbbször megérdemelten. Roijé még az első hullámban, 2001-ben végzett.


fotó©Frederik Roijé @ Architonic

Új kollekciójának tagjai a lovacskák. Ennek a sorozatnak a Squares, vagyis derékszögek a címe, ami sokat elmond az első látásra nem éppen kényelmes, ám felkavaróan dinamikus, rendhagyó csomópontokkal kapcsolódó téglalapokból, egyebekből álló konstrukciókról. A látszólag találomra egymásra találó, egymáshoz csatlakozó derékszögű síkidomok végeredményben stabil statikai helyzetbe kerülnek, bútorrá változnak.



fotó©Frederik Roijé @ Architonic


Ebben természetesen az is segít, hogy a méretek, szögek és formák számítógéppel tervezett, majd CNC -vel vágott, igen pontos kidolgozottságú alkatrészekből állnak össze.