Budapest és Közép-Európa egyik legszebb városi parkja a Margitsziget. Varázsa valószínűleg helyzetéből fakad, egy olyan sziget, amelyet a lüktető város keretez, de a széles Duna folyam miatt teljesen elvág a környező épülethalmaztól, és aminek következtében, valamint a kizárt gépkocsi forgalomnak köszönhetően békebeli csend és nyugalom fogad minden ide látogatót.
Mindezek ellenére a Sziget északi és déli végei, csúcsai kihalt rendezetlen területek, pedig egyedi városi, téri helyzetüknél fogva sokkal hangsúlyosabb területek lehetnének a jelenlegivel szemben, hiszen fantasztikus perspektíva nyílik a déli oldalon a városra, míg az északi oldalon a folyóra, illetve mögötte a horizontot keretező Pilisre. A fentiek szükségessé teszik az új, komplex építészeti-kulturális megközelítést.
A kiíró ötleteket, koncepciókat, javaslatokat vár, melyek a környezet kulturális jelentőségének megfelelően méltó helyére illesztik - akár építészeti, akár építészeten túli társművészeti alkotásokkal, megoldásokkal - és a Sziget indító és záró hangsúlyává teszik a két szigetcsúcsot. Egyúttal olyan kitekintő fókuszpontot hoz létre, amely kiemeli a jelenlegi helyzetéből és a Város&Víz címhez méltóan megoldja annak fizikai és vizuális kapcsolatát a Dunával, illetve tágabb környezetével.
A tervezési terület a Margitsziget északi és déli sziget csúcsa, azaz az Árpád-hídtól északra eső terület, illetve a Margit-híd szigeti bejárójának pillérétől a híd felé eső üres háromszöge, ahol a futókör fordul, azonban a kiírók szélesebb kitekintést, a két helyszín összekötésének konceptuális lehetőségét, a tágabb összefüggések felvetését is örömmel veszik.
A pályázatok benyújtásának határideje 2011. április 10. 24:00, az eredményhirdetést és a díjátadót 2011. május 28.-án rendezik.
További részletek a MÉSZ weboldalán: www.meszorg.hu
Hallgatói pályázat a Margitsziget rendezésére
2010-11-24 19:13

A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyilvános, titkos, urbanisztikai- és design elemeket egyszerre váró komplex ötletpályázatot hirdetett Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatói, valamint DLA, Phd hallgatók részére.










