Vajszínű plüsszőnyeges autót csak szép cipőben szabad megcsinálni, villan be a Costes üvegbetétes bárpultjának ütődő veszkómról. Nem valami karót nyelt hely, de ennél jobban hozzá tudnék öltözni. A meleg, matt csokoládészínű felületeket tagoló széles krómcsíkok a szögletes formák ellenére sem ridegek, a plüssök puhák, a fémfelületek egy része szálcsiszolt.
A plüsst mindig jobban kedveltem a bőrnél, finomabb tapintású anyag, csak bársonyszoknyában esik rosszul rajta az ülés, vadul tapadnak egymáshoz, ide nem érdemes abban jönni. A sötét, meleg színek és a térbe bejátszott falpanelek hangulata egészen a poharak szintjéig követhető, egyedül a szokatlan formájú, élénkzöld növények világítanak bele a barátságosan tompa fényekbe. Csak pár kép zökkent ki a ritmusból, később kiderül, nem véletlenül zavarnak, ezek utólagos belógatások, nem a térrel együtt alakultak.
A Costes, sok vendégének a legelső alkalom egy finom étteremben. Nekik “csípődik be” az ezüst étkészletet és a tányérokat az ujjlenyomatoktól óvó cérnakesztyű. Feszengenek a drapp székeken, ridegnek érzik a designt, alacsonyabb árfekvésű éttermekben megszokott és otthonos elemeket keresnek, amiben már megtanultak ellazulni. De egy étterem belső terének elsősorban az ételekkel kell harmonikus viszonyban lennie. A vendég vagy már tapasztalt, és igénye van erre az élményre, vagy érdekli, és ezért beletanul az új helyzetbe.
A 2007-ben nyitott, ötvennégy férőhelyes Costes a legjobb éttermek közé kerülést célozta meg, ami a hazai pályán már többszörösen sikerült. Idén januárban új séffel, az argentin Nicolas Delgadóval folytatják a munkát. A Costes designja a tulajdonosok tervei alapján készült. Nem belsőépítésszel terveztették meg, maguk találták ki, a cél az étterem mindenkori fogásaival harmóniában lévő, minél eszköztelenebb és a legkevésbé sem merev tér kialakítása volt.
A kiegészítők, evőeszközök összeválogatását is maguk végezték, így kerültek ide személyes kedvenceim, a padlizsánba hajló mélybarna színű, zsiráfbőr és szögletes mintákkal metszett poharak. Nem a valóságtól elidegenített, dress code-al fenyegető éttermet akartak létrehozni, hanem a konyha törekvéseit kinyilvánító fórumot. Itt az a lényeg, ami a tányéron van, megjátszás, kamu kizárva. A Costes berendezése erre próbál rávezetni, nem tereli el a vendég figyelmét a lényegtől, és még a séf köszöntőfalatja előtt felvezeti az eseményeket.
Ahogy mindent, a nyelv kézségeit is lehet fejleszteni, ehhez mindenki találja ki önállóan a maga hasonlatát, de aki nem akar tanulni, hogy még nagyobb élvezethez jusson, itt éhen marad és kényelmetlenül érzi magát. Aki nyitott és érdeklődő, akkor sem fog zavarba jönni, ha először jár itt, és a megszokott slágerek helyett új élményekkel kell szembesülnie.
Nem a valóságtól elidegenített, dress code-al fenyegető éttermet akartak létrehozni, hanem a konyha törekvéseit kinyilvánító fórumot.
Szöveg: Péter Anna (malackaraj.blog.hu)
Fotó: Bujnovszky Tamás
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture&design 2010/2. számában.
