Hirdetés

Kihirdették a Rákosrendező megújítására kiírt tervpályázat nyerteseit

Ünnepélyes keretek közt hirdették ki a a Rákosrendező mesterterv urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázat győzteseit.

Budapest a világ legrangosabb városfejlesztési elismerésének díjazottjai közé került

A magyar főváros ismét rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Lee Kuan Yew World City Prize 2026 díjazottjai közé került. 

Tavasszal adják át a Citadella felújított és átalakított erődrendszerét

Cikkünk a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Három év kemény munka hozta újra mozgásba a főváros aranykorát.

Elindult a Terebinth stúdió, a Paradigma Ariadné egyik örököseként

Árkovics Lilla, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid új irodája a korábbi lendületet viszi tovább: épületek, tárgyak és kulturális produktumok tervezésével és kivitelezésével foglalkozik, valamint számos, az építészetet érintő kérdéssel.

10 év után megszűnik a Paradigma Ariadné építész iroda

Az alapítók külön formációkban foglalkoznak tovább építészettel, tervezéssel és kultúrával. 
 

Duna-parti hotel, a tetőn húzódó végtelenített medencével

Cikkünk a 202-es, 2025/6-os lapszámunkból közöljük.

Ezek a Rákosrendező mesterterv urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázat továbbjutói

Következő szakaszához ért nemrégiben a Rákosrendező revitalizálására irányuló pályázat.
 

Inspiráló irodai terek az esztétika és a funkcionalitás egyensúlyával

Cikkünk a 202-es, 2025/6-os lapszáunkból közöljük.

  • 2025-11-10 07:06
  • Deco

Ilyen egy otthonos, artisztikus, ugyanakkor funkcionális berendezésű iroda

Cikkünk a Deco Bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

Halad a Váci úti H2Offices fejlesztés folytatása

A H2Offices irodafejlesztési komplexum második épülete közel egy éve épül. Miközben a főbb munkálatok folyamatban vannak, az épületre a magyar irodapiacon rekordot jelentő, az elmúlt évtized legnagyobb spekulatív bérleti szerződését kötötték.

Építészeti tervpályázatot ír ki a főváros Rákosrendezőre

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentést tett közzé a tervpályázattal kapcsolatban.

A Liberty irodaházba költözik az AutoWallis Csoport

A nagyvállalat több mint 5000 négyzetméterre kötött bérleti szerződést.

A Krausz Palotában költözött díjnyertes irodába az Itron Labs

Erről szóló cikkünk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.

Látványos, új pavilonra gyűjtenek a Könyvmentők

A budapesti pavilonépítészet megújítására készül a Könyvmentők és a Paradigma Ariadné.

Tagadhatatlanul szakmaspecifikus ennek az irodának az enteriőrje

Erről szóló cikkünk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.

Evolúció: A Shapr3D új irodája az Akademia Offices épületében

Erről szóló írásunk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.

Hirdetés