Megvannak az idei Média Építészeti Díja döntősei

Döntött a nemzetközi előzsűri

Ők nyerték a 18. Média Építészeti Díját

Egy templom és egy pincesor dobogtatta meg a zsűri szívét.

Megvannak a 18. Média Építészeti Díja döntősei

A nemzetközi előzsűri 160 alkotás közül választotta ki a legjobbakat.

A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

Üllői úti családi ház az év épülete, az év terve pedig a Táj-Restaurációs Központ lett.

Ezüst Ácsceruza díjat kapott Dénes Eszter, valamint megosztva Somogyi Krisztina és Kovács Dániel

Idén már a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) kezeli a díjat.

Elhalasztják az idei MÉD gálát

A közönségszavazást meghosszabbítják, a díjakat csak 2021-ben adják majd át.

A MÉD-ért versenyeznek az év legjobb épületei és tervei

Íme a Média Építészeti Díja 2020 döntősei, illetve a közönségszavazáson részt vevő alkotások.

Íme a Média Építészeti Díja idei döntősei!

Szakrális épület, óvoda és térfelújítás is versenyez a 2019-es MÉD-ért az Épület kategóriában.

Átadták a 14. Média Építészeti Díját

Kikötőépület, ökoturisztikai központ, valamint egy parányi fahíd az idei év nyertesei.

Hirdetés