Magyarország 2011 első felében az EU soros elnökeként a nemzetközi hírek egyik főszereplője lesz. Fél éve alatt üzleti és politikai döntéshozók ezrei fordulnak majd meg Budapesten és az ország valamennyi regionális központjában. Ezeknek a diplomatáknak és szakembereknek a megítélésén is múlhat, hogy az elkövetkező 5–10 évben felkerülünk-e Európa „mentális térképére”, válhatunk-e olyan innovatív, fejlődési potenciált mutató, kulturális befektetéseket is vonzó kitüntetett hellyé, amely a válság utáni „új Európának” egyik versenyképes központja lehet.

fotó©Panoramas, flickr.com
A felkészülés az elnökség fogadására olyan kivételes, soha vissza nem térő alkalmat kínál Magyarország és a Budapest városrégió számára, amelyet nagy hiba lenne elszalasztani. Ennek keretében helyezzük európai kontextusba, gondoljuk végig közösen Budapest és körzete, a metropolizálódó régió lehetőségeit, illetve összegezzük a kihívásokat! Mindenekelőtt meg kívánjuk teremteni az alkotó párbeszéd, az együttműködés és dialógus kereteit, hogy a városrégió fejlesztésének szereplői megtalálják a közös hangot, intenzív „brainstorming” vehesse kezdetét, majd létrejöhessen egy kiajánlható, organikus, a városhatárokon messze túlmutató, fenntartható európai metropolist jelző „Budapest-márka”.

további információ: Studio Metropolitana,
www.studmet.hu,
www.metropoly.hu







