A visegrádi négyek építészetébe lapozhatunk
A négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - építészetének utóbbi két évtizedét mutatja be a „Visegrádi négyek építészete 1989-2008” című angol nyelvű gyűjtemény, amely a július végén jelent meg Csehországban, és amely október elején a belőle készült kiállítással együtt Magyarországra érkezik.

Jan Stempel: V4 építészete
A szép kiállítású, több mint 250 oldalas, számos színes képpel, ábrával és rajzzal illusztrált kötetet a nyár derekán Prágában, a magyar nagykövetség épületében mutatták be ünnepélyesen. "Ezt a bemutatót abból az alkalomból rendeztük meg, hogy jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport soros elnöki tisztségét" - mondta Gyurcsík Iván követségi tanácsos. A szerző, Jan Stempel a négy ország több mint hetven építészével dolgozott együtt a kötet összeállításán. Országonként egy-egy tanulmány foglalja össze az adott időszak építészeti szempontból fontos és érdekes eseményeit, valamint jellemzi a fejlődési tendenciákat. Minden egyes visegrádi országból 20-20 fontosnak, illetve jellemzőnek ítélt, megvalósult projektet mutatnak be részletesen.
A magyar építészettel foglalkozó részben egyebek között helyet kapott a dunaújvárosi luteránus templom, a Szépművészeti Egyetem művésztelepe Tihanyban, a Pannonhalmi Apátság borászata, a felújított pécsi Barbakán, a Herendi Porcelángyár új bemutatóközpontja, a Pilis-hegyi kilátótorony, illetve a debreceni egyetem új épülete. A szerző bemutatója mellett Puhl Antal, Ybl díjas építész, a Visegrádi Négyek országai építészete témában tartott előadása hangzik el. A könyv tartalmából készült, elsőként Magyarországon látható kiállítás másnap, október 5-én nyílik a MÉSZ székházban (VIII. Ötpacsirta u. 2.).
„Katyn-i mártírok emlékműve” - a „feldolgozhatatlan”, és annak feldolgozása
Kiállítás és kulturális programsorozat
A Barabás Villa ad otthont Eleőd Ákos építész kurátori munkájának köszönhetően a „Katyn-i mártírok emlékműve” pályázatból létrejött kiállításnak és kulturális programsorozatnak, amelynek szakmai és protokolláris megnyitójára 2009. november 4-én, 18.00-kor kerül sor.

Katyn-i mártírok emlékművének látványterve
kép©Széri-Varga Géza, Széri-Varga Zoltán
A kiállítás létrehozói a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, amelyhez tematikus kulturális program-sorozat is kapcsolódik:
- október 2. péntek - Megnyitó a nagyközönség számára
- október 3. szombat - Katyn / történészi előadás: a történelmi tények, ill. azok kontextusba helyezése
- október 4. vasárnap – 18.00 - Szakmai és protokolláris zártkörű megnyitó
- október 10. szombat – A szobrászati-építészeti pályázat bemutatása, valamint beszélgetés
- október 17. szombat – A drámai történelmi események mementói - mai köztereken; A köztéri emlékállítás felelőssége (szakmai kerekasztal)
- október 24. szombat – A. Wajda: "Katyn" című filmjének vetítése illetve beszélgetés a filmről
A kiállítás október 2. péntek délutántól október 25-ig, vasárnapig látogatható a Barabás Villában. Az Építészet Hónapja 2009 programjairól rendszeresen olvashat az OCTOGON Online oldalon.











