Határozott, konzekvens egyéni kifejezésmódja ebben az esetben is maximálisan az adott feladathoz és helyszínhez illeszkedik, a környezettel való folyamatos kommunikálás eredményeként a kint és bent szinte összeér.

fotó©Tóth Krisztina
Racionalista, geometrikus tömegekkel dolgozó formavilága az épülettömbök arányaival, kívülről olvasható belső térkapcsolatokkal és a harmonikus strukturált felületek játékával igyekszik különleges, élményszerű hatást kelteni. A háromszintes épület fegyelmezett és következetes alaprajzi kialakítása követi a belső terek tájolási igényeit, valamint remekül kihasználja a Duna meseszép látványát.

kép©Muzsai István, Theycom
Különböző képváltásokkal eltűnnek, illetve megjelennek tömegek, a szintkülönbségek pedig visszaköszönnek az épületen belül és kívül egyaránt. Az ebből adódó átlátásokat a tervezés maximálisan és némileg játékosan is kihasználja, így az egész kompozíció és környezete egységes, rendezett képet kap.

fotó©Tóth Krisztina

fotó©Tóth Krisztina
A kortárs design iránt elkötelezett megbízók speciális esztétikai igényeit kielégítő térbeli formatervezés és az alkalmazott társművészetek különleges szimbiózisa stílustörés nélkül gazdagítja a belső enteriőrt is. Itt az alapszínként használt, légies fehér túlsúlyát ellenpontozva szoborszerű plasztikusságukkal érzéki világot teremtenek a csillogó ezüst felületek, a reprezentatív nappali drámaiságát pedig felerősíti és egyben lezárja a tér végpontjában elhelyezett decens függesztett kandalló, amely könnyű eleganciájával főszereplővé válik egy pontosan megszerkesztett rendszerben.

fotó©Tóth Krisztina
Ez a nyugalmas harmónia a legextravagánsabb anyagok használatával letisztultan modern, praktikusan kifinomult, kényelmes, nem utolsó sorban pedig természetesen élhető. Elhelyezkedésének és a látványos építészeti megoldásoknak köszönhetően impozáns tereivel, gazdag térkapcsolataival teremt egységet ez a tiszta értékszemlélettel megfogalmazott alkotás.

fotó©Tóth Krisztina
Építész : Muzsai István – Theycom
Belsőépítész: Diletta Giampiccolo, Muzsai István
Szöveg: Farsang Barbara
A cikk nyomtatásban megjelenik az OCTOGON architecture&design 2009/9. számában.














