Néhány évvel ezelőtt a Tilos Rádió egyik műsorában beszélt Szilágyi Gyula a vidéki hajléktalanságról. A Tiszántúli Emanuelle című méltán híres szociográfia szerzője az interjúban kitért arra, hogy résztvevő megfigyelőként eltöltött két havi önkéntes hajléktalansága idején leginkább a dologtalanság, lődörgés, céltalanság, haszontalanság fárasztotta el az idegeit. Hogy napközben két étkezés között semmi nem történt vele.

Ugyanazok a kukák, mondatok, szituációk, kortyok, arcok, utcasarkok. Rigában pár év alatt néhány százra növekedett a hajléktalan emberek száma. Fagyos utcákon lődörgő, vagy nyáron a flaszteren pörkölődő hajléktalan nappali elfoglaltságra, értelmes, a rehabilitáció reményével kecsegtető gondozásra vágyik, ám az intézményrendszer eleddig kizárólag éjjeli menedékhelyekkel szolgált, amelyek természetesen szükséges, de távolról sem elégséges eszközei az utcai ártalomcsökkentésnek.

Naponta száz homeless ellátására, gondozására, pátyolgatására, vigasztalására épült fel Lettország fővárosának központjában, a Rigába érkező vasútvonalak melletti foghíjtelken egy új intézmény, ami építészeti szempontból is figyelemreméltó. Lejnieku projektēšanas birojs és a 8 a.m. irodák egy  olcsón kivitelezhető, üzemeltethető, karbantartható és funkcionális szempontból jól működő épületet terveztek.

Esztétikai megformálásának összetevői közül a csillogó fémburkolat, illetve a rendhagyó ablakkiosztás emelendő ki első helyen. Ez utóbbi a három különféle nyílászáró méret randomizált elhelyezését jelenti, ami mögött Mikus Lejnieks vezetőépítész intenciói szerint az a lírai gondolat áll, miszerint azoknak az embereknek is lehessen saját ablakuk, akiknek nincs saját lakásuk. A saját ablak kapcsolat az épülettel, illetve az épületben tartózkodva kapcsolat a külvilággal. A társadalom peremén élő, izolált, kirekesztett emberek számára a legnagyobb kincs.

A betonvázas, háromszintes épület az alapellátás és kulturális tevékenység helyszíne. Belső terei ezek mentén a funkciók mentén alakultak ki. A földszinten a zuhanyzók, toalettek, az étkező és az adomány ruhák raktára található,míg egy szinten feljebb internet, illetve TV-szoba, valamint a szociális munkások által megrendezett egyéni fejlesztő foglalkozások helyiségei helyezkednek el. A könyvtár, a nagyobb közösségi foglalkoztató terem mellett a legfelső emeletre került két kisebb barkács műhely is. A szinetk természetesen akadálymentesítettek.

A zsaluzott beton épületszerkezet, illetve a fém héjazat kivitelezési költségei voltak a legoptimálisabbak, illetve az összes gépészeti elem, a berendezési tárgyak kiválasztásánál is a költségek alacsony szinten tartása volt a legfontosabb cél. Az idén május végén megnyitott központ belső tereinek vörös-narancs, könnyen tisztítható festései, burkolatai jól ellenpontozzák a festettlen betonfalak szürkéit. Ez a momentum is jól illusztrálja, hogy a megfelelő, körültekintő, funkcióelvű tervezői attitűdöt, ami az egész házat áthatja. A 2005 novemberében a berlini Emerging Identities East kiállításon, többek között, magyar tervezőkkel közösen kiállító fiatal lett építészek látják és belátják, hogy napjaink nagyvárosainak éppúgy lakói  a közterek, középületek használói a hajléktalanok, mint mi magunk.                           

Szöveg: Martinkó József
Nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture&design 2009/10-es számában.