A tárgyaló pedig valójában dolgozószoba, a megérkező házigazda a kerek dohányzóasztalon csak kihajtja itt Apple-jét és irodáját. Nincs főnöki bőrfotel, egy Kozma Lajos- kanapén ül, és ilyen az egész ház: nincs szétspilázva, és mégis ezzel a nem feltétlenül csúcsra járatott lazaságával hat. Szerencsére az ajtók és ablakok festése nem sikerült olyan jól, és ettől újra a reálisabb dimenzióba kerülünk.
A mind sikeresebb Laboratory Group kreatív ügynökség (UPC, Emese reklámok és az emlékezetes gördeszkás - korlátos mogyorótörés, stb.) egy gellérthegyi, bérelt irodát kinőve kezdett az új székhely keresésébe – és nem is feltétlenül ilyen műemléképületet akartak, sőt. Inkább modernben gondolkodtak és már meg is állapodtak egynél, amikor – ahogy lenni szokott -, egy gyors ajánlat formájában, véletlenül érkezett a „meglátni és megszeretni”-élmény.
A hűvösvölgyi úti villa már akkor szemet szúr, amikor még semmit sem tudhatunk a jeles tervezőkről, Tauszig Béláról és Róth Zsigmondról. Kisebb csoda, hogy ez pompázatos kerítéskapu például túlélt mindent, és így állhat ma itt, mögötte pedig az óriás gesztenyefák mögött az egyszerű, emeleti bővítményeivel mégis arányosan megmozgatott magyaros – szecessziós ház.
Az építészek 1913-ban maguknak építették, talán ez látszik rajta, talán az, hogy nem voltak akárkik: ők tervezték a Wesselényi utcai Goldmark Termet, a pasaréti Napraforgó utca híres mintatelepének egyik házát és Pest egyik legszebb Bauhaus négyemeletesét a Bródy Sándor és Horánszky utca sarkán. Tauszig Béla haláláig, a hetvenes évekig lakott itt Mátyás király valahai vadasparkjának vidékén – azok a bizonyos társalgó/irodabeli bútorok is ő utána maradtak meg állítólag -, a Laboratory pedig végül a mormon Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházától vásárolta meg.
Kívül csak minimális alakításra volt szükség (a barna lábazat barátságosabb világosszürke lett), belül azonban jóval többre. Bontani és kibontani, súlypontokat áthelyezni és hozott elemeket is beilleszteni. Ez az áramvonalasító munka elsősorban a belsőépítész Fülöp Krisztinát dicséri, akinek úgy sikerült megőrizni a villa régi erényeit, hogy közben a műemléki megőrzésnek azt a mindenáron való kriptahidegét se árassza.
A villabelső sokszínűségével is elsősorban laza és levegős. Fő attrakciója az aranyozott oszlopfőkkel koronázott központi falépcső maradt (az emeleten boltívekkel és kancsós, madaras freskóképekkel), miközben a fehérre festett falak és falépcső jócskán tágít a téren.
A recepciós előszoba sima üvegajtaja és helyreállított ólomüveg ablakkörív a tárgyalóban, az előző helyről áthozott bárszékes óriásasztal dísztelen üvegfallal és díszes boltívekkel – tudom, hogy ez vörösfarok, de nem hagyhatom ki: ide azért másképp érkezik meg az ügyfél, mint mondjuk egy társasház második emeleti bérelt lakásába. Aki pedig véletlenül úgy ül, hogy felfedezheti mondjuk az emeleti Kozma Lajos-kanapé feketelakk, hajlított fakeretének paradicsomszósz pirosra festett hátsó íveit is… hát igen, ezek azok a sokat emlegetett, apró bónuszok.
Építész: Tauszig Béla és Róth Zsigmond
Belsőépítész: Fülöp Krisztina
Szöveg: Torma Tamás
Fotó: Bujnovszky Tamás
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture & design 2010/2. számában.
