A finn és a szlovén építészetben egyvalami biztosan közös: sikerült maguknak karakteres kortárs nemzeti építészeti jegyeket találniuk. Az északiak jéghegy-motívumokkal, a fény speciális alkalmazásával, szomszédjaink pedig a moduláris elemekkel operálnak szívesen. De egy mai cseh, spanyol, dán, holland, vagy portugál épület is jól felismerhető, hiszen a helyi építészetek számos közös gondolati, szemléleti alapokról sarjadnak.

Magyarországon, túlmenvén a nem létező funkciókra formalista elemekkel ráépülő organikus iskolán, nem létezik hasonló hazai szellemi irányzat, mondhatni pucérok vagyunk. Valós funkciókra valós tereket és tömegeket emelve ma még nem sikerült olyan építészeti kultúrának kiforrnia, amely messziről felismerhetően is magyar jelleget hordozna. Megoldás lehet-e erre a XIX. századi tradíció, az épületkerámia megújítása és alkalmazása a kortárs építészetben? Erre ugyanis van néhány honi kezdeményezés, ilyen például a Semiramis ház és Donatella’s Kitchen.

Az adás vendége volt Zoób Katti divattervező, aki Zsolnay kerámiával díszített épületet tervezett a közelmúltban és Zakar István keramikus, restaurátor. Miért nem alkalmazzák építészeink az utolsó magyar brandekként még vegetáló magyar épületkerámia gyáraink hagyományát? Miért nem írják át korszerű formákra, mai funkciókra az épületkerámia hazai tradícióját úgy, ahogyan ebben tobzódik a mai kortárs katalán és spanyol építészet jónéhány markáns irányzata?

Az Építő Kritika legfrissebb adását online hallgathatja meg, Klikk ide!