Skardelli pályájának fontosabb állomásai közül meg kell említeni, hogy Torday Krisztina tervező társaként jegyzi az 1993-ban átadott SOS Gyermekfalut Kőszegen,  1999 Pro Architectura díjat kap a Knorr-Bremse Kutatási és Fejlesztési Központ budapesti épületéért, 2002-ben Skardelli tervei alapján Pécsett épül meg a Gandhi Alapítványi Gimnázium és Tornacsarnok, Budapest Építészeti Nívódíját érdemlik ki 2003-ban a Budapest Sportaréna és Városi tér terveiért, ahol tervezőtársai Pottyondy Péter és Gáspár László, Lázár Ferenc voltak. 2004-ben adják át a Pannonhalmi Főapátság  Fogadó épületét (Tt: Lázár Ferenc), majd egy évre rá soproni Innovációs Központját, amivel  Winkler Oszkár plakettet érdemelt ki. Egyfajta gratuláció gyanánt az OCTOGON architecture&design 2003/2 számban a Arénáról szóló cikket közöljük.

Egy meglelt bátor mozdulat

Az elmúlt másfél évtized talán legizgalmasabb beruházása volt az új arénáé. Nem kizárólag építészeti szempontból, hanem azért is, mert létrejöttének körülményein keresztül kiváló látleletet adott az ezredfordulóhoz érkezett ország állapotáról. Megmutatta például a politikai közélet érettségét.
Ez az állítás talán magyarázatra szorul, ha az olvasó csak az aréna körüli vádaskodások, egymásra mutogatások, parlamenti interpellációk és pro-kontra tett sajtónyilatkozatok zaját képes felidézni magában. A vele szinte párhuzamosan emelkedő Nemzeti Színház erkölcsi-esztétikai, ugyanakkor a választás kimenetelét tekintve látható; politikai fiaskójával szemben ez a projekt minden körötte kialakult hangoskodás ellenére kész siker. És érdemes arra is gondolnunk, hogy az aréna kimaradt a tavaly tavaszi parlamenti választások témái közül, "botrányként" csupán az őszi választások során robbant. Szép magyar szóval: robbantódott.

Az őszi önkormányzati választást fölvezető tematizálási verseny, a politika logikáját figyelembe véve, természetes. Egy a köz véleményének befolyásolására alkalmazott technika erős állításainak centrumába olyan tárgyat kell választania, amely leginkább képes érzelmileg átfűtött állásfoglalásra, azonosulásra, választásra késztetni a nemzet polgárait. S e tekintetben az aréna, pechére, kiváló tárgyat szolgáltatott. Felidézve a Nemzeti Színház ügyének politikai kezelését: az agresszív igyekezetet, amely egyszerre terjedt a "mindegy, hogy mit, hogyan, kivel és milyen áron" voluntarizmusától az eredendően konszenzusos ügy társadalmi megosztást szorgalmazó politikai felhasználásán keresztül a "lökjünk csak egy kis giccset a plebsznek" cinizmusáig, ugyanannak a kormánynak ez a másik csúcsprojektje fényévekkel távolabbról eredő jóakarat műve. Nagyvonalú, már-már felvilágosult politikai akaraté, és mindenekelőtt tervezői bátorságé, amely hosszasan kereső tervezési ciklus végén, némi kerülőút beiktatásával talált rá a helyes ösvényre. Nehéz, komplikációktól sem mentes, fájdalmas szülés volt tehát, de az újszülött - ahogyan ez többnyire szerencsére történni szokott - kárpótol a nehézségekért.

E hosszas tervezési folyamatban alapvető jelentősége volt annak, hogy az aréna tervezői kezdettől fogva ragaszkodtak az épületet körülvevő emelt térszint egyidejű kialakításához. Ennek nem pusztán esztétikai oka volt, noha ma leginkább ezt a vonatkozását élvezzük. Hozzá járult a most megjelenő épület méreténél optikailag lényegesen nagyobb tömeggel, torzuló arányokkal számolni kénytelen tervezői megfontolás, de az a józan álláspont is, hogy az aréna mindennapi működését kísérő forgalom, parkolási igény megnyugtató rendezése nélkül felelőtlenség lenne a vállalkozásba fogni. Az új aréna kibővülő szolgáltatásai és a korszerű építészeti szempontok miatt annak megépítéséhez már nem volt elegendő csupán a Budapest Csarnok elpusztult épületét helyben pótolni. Az egykori BS-hez szlömös, zavaros, középülethez méltatlan és nehezen karbantartható környezet járult. S az akkori állapot a forgalomszervezés szempontjából sem volt optimálisnak tekinthető. Mindezek felismerése jelentős feladat elé állította a döntéshozókat is, hiszen a feladat komplexebb megoldást kívánt; s ebből számos komoly finanszírozási, sőt a telekkönyvi rendezetlenség okán, hosszas és bonyolult egyeztetési, kompenzációs folyamat következett. Az emelt térszint elgondolása melletti politikai/építészi kiállás kulcsfontosságúvá vált tehát.

Egy aréna formai értelemben kevés változatosságot kínálhat. Ha visszatekintünk az OCTOGON 2001/4-es számának Aréna mellékletére, s az abban bemutatott számos Egyesült Államok-beli, brit és japán példára, a foci EB-re készülő portugál stadion-tervekre, látható, hogy ez az épülettípus - nyilvánvaló funkcionális sajátossága miatt - kevés átalakulást mutatott az elmúlt háromezer évben. Róma, Spalato vagy Aquincum arénái alapvetően ugyanolyan leveses tányér alakot öltenek, mint mai utódaik. Ez a formai kötöttség határozott keretet szab a tervezői fantáziának, pontosabban most, a hosszas kereső tervezési folyamatban, mondhatni a huszonnegyedik óra utolsó utáni percében a KÖZTI házi laboratóriumában Skardelli György elképzelése nyomán megszülető végső, sikeres változat esetében is az anyaghasználat, a városi téren belüli elhelyezkedés, az így keletkező új viszonyrendszer problémái felé fordítja azt. A feladvány tétje kezdetben sem a ház funkcionális sémájának megtalálása volt, hanem azé az építészeti ötleté, amely az egykor kedvelt közintézmény helyébe gyorsan befogadható, megszerethető, nem pusztán az ipari építészet szintjén kommunikáló épületet állít. Ezt szolgálják a "kavics", vagy "discman" párnásan nyomott formáját kompozicionálisan kiegészítő kristály-forma kísérőépületek. Meglepő, mennyire nehéz, hosszas folyamat eljutni a legegyszerűbb megoldásig. Skardelli megoldása, a leveses tányér, majd annak lefedése gyanánt ráfordított másik hasonló forma egyetlen mozdulatba szervezése, ma már evidensnek hat. Akkor, egy már lényegében elfogadott, ezt a mozdulatot kereső, megelőlegező, de a mozdulat nagyvonalúságához szükséges bátorsággal még nem bíró változat ismeretében a mai, megépült aréna kézenfekvő megoldása revelációszerűen hatott.

Skardelli korábbi más pályázatokra, például a Nemzeti Színházéra készült tervei ugyanakkor előre vetítették, hogy az építész - hazai viszonylatban - ritka képessége, hogy alkalmas a nagy formák elegáns és határozott, sommás kezelésére. Körültekintve az ezredforduló aréna építészetén, a Martinkó kolléga Népszabadságban megjelent e tárgyú cikkében citált számos példán, s talán köztük is a legismertebb, legmesszibb ható parallel tervezésen, Bernard Tschumi roueni Zenith komplexumán - ugyanakkor alapos vizsgálat alá véve ugyanezen időszak, a kilencvenes évek, az építészeti gondolkodást átrendező digitális forradalom biomorf tömegalakítási tendenciáit -, könnyen megtalálhatjuk azt a szellemtörténeti közeget, amelybe a Budapest Aréna tervezői elgondolásai otthonosan simulnak bele. Nem csak "up to date", de korszerű is a ház, a kor és a hozzá való viszonyulás szélesebb, ha nagy szavakat akarunk használni, filozófiai, ontológiai értelmében.

A ma Budapestjének olyan szellemi/közösségi teljesítményei, amilyenek a Millenáris Park, a MEO, az Alkotás Pont irodaház, s most a mellettük megszülető aréna a legújabb kori magyar építészet pozitív tendenciáinak kiemelkedő példái lettek, s méltón fejezik ki az átalakuló város identitáskeresésének jobbik, szerencsésebb vonásait.

Szöveg: Bojár Iván András
Megjelent az OCTOGON architecture&design 2003/2. számában.