A kiállítás két épületről szól, két irodaházról. Sok bennük a hasonlóság és sok a különbség, egyik folytatása a másiknak. Az elsőt kinőtték a lakói és a nagyobb, tágasabb, kockább házba költöztek. Két ház betonból, üvegből, acélból, téglából, kőből és rézből. Szürkéből, átlátszóból, kevés színből meg feketéből és fehérből, de nem pepitában, csak egyszerűen, visszafogott, vagány, de elegáns ízlés szerint. Asztalok, székek, polcok, fotelek, lámpák, szép munkahelyek két tetszetős épületben, mindez megnyerő zöld környezetben.

kép©be light!
Mindennek ellenére mégsem igazán összehasonlíthatók? Más igények, más környezet, más konstrukció, más anyagok, bár ugyanazon a kemény piacon az egyre feszítettebb versenyben ugyanazok az edzett szereplők, ugyanaz a beruházó, ugyanaz a kivitelező és ugyanaz az építész. Együtt, aki építeni és aki tervezni szeret. A fotó-tárlat a tervezés és megvalósítás igényességéről, a résztvevők együttműködéséről és hozzáértéséről mesél.

kép©be light!
A kiállítás tulajdonképpen nem két, hanem három épületet mutat be. Tekintsük át az irodaházak rövid történetét kronológiai sorrendben. A Market Építő zRt. első irodaháza a XI. kerületben a Bogdánffy Ödön úton épült 2001-ben /Kocsis Ágnes – Schön Építésziroda, Schüller Ferenc/ és működött egészen idén májusig, időközben 2005-ben második ütemben kiegészült egy újabb emelettel /Dúzs Sándor – Schön Építésziroda/. 2008-ban a Schön Építésziroda pályázatot nyert egy újabb irodaház tervezésére a II. kerületbeli Millenárison /Schön József – Schön építésziroda, Kéner Tamás - dpi/, ezt a munkát is bemutatja tárlatunk. E házak is nem régen kerültek átadásra, de végül nem a Market használja őket.

kép©N&n Galéria
2009 májusában foglalta el a Market a III. kerületben lévő Bojtár utcában az immár legújabb irodaházát /Dúzs Sándor – Schön Építésziroda/. A kiállítást Bojár Iván András művészettörténész, az OCTOGON architecure&design főszerkesztője nyitja meg 2009. szeptember 23-án, szerdán, 18 órakor.
szöveg: detti














