A területfejlesztési főigazgatóság Duna Stratégiáért felelős főmunkatársa beszámolt arról, hogy Brüsszel összegyűjtötte a Duna Stratégiában érintett országok álláspontját, és ezek ismeretében határozza meg a Stratégia irányelveit és prioritásait is. Verschelde megerősítette: várhatóan 2010. december 16-án mutatják be a Duna Stratégia végleges változatát, és azt a magyarországi EU-elnökség idején hagyják jóvá.
A nemzetközi konferencián, melyen többek között részt vett Reinhart Wolfgang Baden-Württemberg Európai ügyekért felelős minisztere, Nebojsa Bradic szerb kulturális miniszter is, elfogadták a Duna menti Városok és Régiók Tanácsa nyilatkozatát. A dokumentum kiemeli a közlekedés-infrastruktúra fejlesztés, a turizmus, a kulturális szektor fejlesztésének, valamint tudományos együttműködések elindításának szükségességét.
"A konferencia döntéshozói egyetértettek abban, hogy a Duna menti nagyvárosok és az újonnan csatlakozott országok kiemelt szerepet játszanak a Duna Stratégia megvalósításában és a Duna Régió fejlesztésében" - mondta az eseményen résztvevő Gauder Péter. A Studio Metropolitana ügyvezetője szerint Magyarországnak és Budapestnek azért fontos a Duna Stratégia, mert a 11 érintett ország közül nálunk több, kijelölt prioritás szerint fejleszthető a Duna-szakasz, míg más országok csak egy-egy fejlesztési irányban gondolkodhatnak. "Földrajzi értelemben és adottságaink alapján is központi helyzetben vagyunk, ezért jó eséllyel pályázhatunk akár a Duna Régió irányítására is" - jelentette ki Gauder.
A Duna menti Városok és Régiók Tanácsa által szervezett konferencia része volt az Ulm városa által megrendezett hagyományos Donau Fest-nek, azaz Duna Fesztiválnak. A közel egyhetes rendezvénysorozat alatt különböző Duna menti kultúrák mutatkoznak be a közönségnek izgalmas zenei, gasztronómiai, művészeti programokon keresztül.
A Duna menti Városok és Régiók Tanácsa következő alkalommal, várhatóan 2011 júniusában, Belgrádban tartja ülését.
Budapest jó eséllyel irányíthatja a Duna Régiót
2010-09-01 19:16

Az újonnan csatlakozott EU-tagállamok kiemelt szerepét hangsúlyozták a németországi Ulm városában tartott nemzetközi Duna-konferencián, amelyen az Európai Bizottság képviseletében Nathalie Verschelde tájékoztatta a résztvevőket az Európai Duna Stratégia jelenlegi helyzetéről.













